Kitörtek a mélypontról az európai indexek
Kitörtek kéthetes mélypontjukról az európai indexek, miután az Ericsson mobilcége megháromszorozta nyereségét az első negyedévben, illetve a Carrefour növelte forgalmát. A befektetők ugyanis ezek után újra optimisták, s bíznak a további profitnövekedésben. A Royal Philips Electronics annak hatására gyarapodott, hogy a Lehman Brothers javított ajánlásán, s ugyanígy tett a Dresdner Kleinwort Wasserstein is az Infinein esetében. Az elemzők rámutattak, hogy a héten bekövetkező korrekció jó alkalom volt a vásárlásokra. Az Ericsson 0,7%-kal drágult, ugyanis a Sony Ericsson bejelentette, hogy növekedett nyeresége, köszönhetően a zenelejátszóval és a kamerákkal felszerelt mobiltelefonok iránti érdeklődésnek. A cég nyeresége 32 millió euróról 109 millió euróra nőtt, míg forgalma 55%-kal bővült 1,99 milliárd euróra. A Carrefour eközben 4,2%-kal ugrott meg, ugyanis első negyedéves értékesítései 8,3%-kal javultak. A Philips a Lehman túlsúlyozásra történő felminősítése hatására 0,8%-kal gyarapodott, míg az Infineon másfél százalékkal, ugyanis a Dresdner már vételt javasol rá. Az indexek közül a londoni FTSE100 0,1%-kal emelkedett 6006 pontra, a párizsi CAC40 0,2%-kal 5094 pontra, a frankfurti DAX viszont 0,04%-kal süllyedt 5899 pontra. A régiós mutatók közül a varsói WIG20 egy százalékkal erősödött 3028 pontra, a prágai PX50 ugyanakkor 0,2%-kal hanyatlott 1514 pontra, a moszkvai RTS pedig szintén 0,2%-kal 1558 pontra. (Tőzsdefórum)


