Közzétette a GM az eladási adatait, zuhanni kezdtek az autógyártók
A kezdeti lendületes növekedés után némileg visszaestek hétfőn az amerikai indexek, ugyanis a megjelenő termelési adatok kapcsán a befektetők azon kezdtek aggódni, hogy ez esetleg a gazdaság lassulásának a jele.
Eközben közzétette a General Motors is az eladási adatait, melyek hatására az autógyártók is zuhanásra váltottak. A nyitás után egy kis izgalom érződött a parketten, mely elsősorban az Alcatel-Lucent akvizíciónak volt köszönhető, később azonban kételyek jelentek meg a gazdaság erejét illetően, vagyis a befektetők feltették a kérdést, hogy a Federal Reserve meddig emeli még az alapkamatot, s kitart-e gazdaság növekedése eközben?
Az ISM index szerint ugyanis a gyáripari aktivitás három hónapos mélypontjára csúszott vissza márciusban, s elmaradt az elemzői várakozásoktól is. A kötvényhozamok emelkedtek: a tíz éves állampapír hozama 4,87%-ra, mely azt jelzi, hogy magasabb alapkamat várható. Ráadásul a GM arról számolt be, hogy amerikai eladásai 14,6%-kal csökkentek márciusban, melynek következtében árfolyama 5,3%-kal 20,14 dollárra zuhant.
Pedig még ezen a napon egy kicsit korábban az autógyártó azt is közölte, hogy eladja többségi részesedését 14 milliárd dollárért a General Motors Acceptence nevű cégben. Az optimizmust erősítette viszont az, hogy a Terex közzétette negyedéves és egész éves eredményvárakozásait, melynek hatására árfolyama 9,1%-kal száguldott 86,47 dollárra. Ennek köszönhetően gyarapodott a Caterpillar is 2,4%-kal 73,50 dollárra.
A Dow Jones így végül 35,62 ponttal, azaz 0,32%-kal erősödött 11.144,94 pontra, a Standard & Poor''s 500 2,98 ponttal, vagyis 0,23%-kal 1.297,81 pontra, a Nasdaq viszont 3,05 ponttal, tehát 0,13%-kal hanyatlott 2.336,74 pontra. (Tőzsdefórum)


