BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot zuhanhat a forint

Forintzuhanás, rohamosan csökkenő kereslet a magyar állampapírok iránt, jegybanki kamatemelés – szakértők szerint ez történik majd a választások után, ha az új kormány nem kezdi meg sürgősen az államháztartási hiány mérséklését.

Az egyensúlyukból kibillent gazdaságokat a piac megbünteti – vélik azok az elemzők, akik Magyarország helyzetét Izlandhoz vagy Új-Zélandhoz hasonlítják. A közelmúltban mindkét országban kamatot kellett emelni, mert a külföldi befektetők érdeklődésének lanyhulása miatt esni kezdett a nemzeti devizák árfolyama.

Az Európai Unión belül Magyarországon a GDP 6,1 százaléka az államháztartás hiánya, ez a legmagasabb az EU-n belül. A fizetési mérleg hiánya az idén a GDP nyolc százaléka körül várható – ez például a lengyelországinak csaknem a négyszerese. A hatalmas deficitet csak a külföldi befektetők képesek finanszírozni. Már ha üzletet látnak benne.

Egy tegnapi szakmai rendezvényen elhangzott: a külföldi tőkének igazából mindegy, melyik párt nyeri a parlamenti választásokat. Mind a szocialisták, mind a Fidesz programjában növekvő kiadások és csökkenő adóbevételek szerepelnek. Bármelyik erő kerül is hatalomra a választások után, egy-két hónapja lesz arra, hogy elkezdje egyensúlyba hozni az ország költségvetését. Ha ez nem történik meg, komoly válság alakulhat ki – mondja Felcsuti Péter, a Raiffeisen vezérigazgatója. Ha elmaradnak az intézkedések, a befektetők máshova vihetik a pénzüket.

Martin Blum, a BA-CA ügyvezető igazgatója szerint a befektetők azt látnák szívesen, ha az új kormány – bármelyik párt is alakítja – nem váltaná be a költségvetést kedvezőtlenül érintő választási ígéreteket. A BA-CA szerint az euró 256–276 forintos sávban várható a következő három hónapban, az euró bevezetése pedig szerintük legkorábban 2014-ben várható.

A forint árfolyama jelenleg is a szakadék szélén billeg. Jelentős kockázati tényezőt jelent az EKB mai kamatdöntése, a vasárnapi első választási forduló és a márciusi államháztartási hiány hétfői közzététele. Mindezeket figyelembe véve a kilátások rövid távon egyértelműen negatívak. Sokan úgy vélik, hogy a forint a 268-as szintig is leeshet, ez pedig 25 hónapos mélypont lenne. A Portfólió.hu felmérésében a megkérdezett elemzők mintegy fele a 270-es szintnél is gyengébb forintot vár a következő három hónapban, jövő év áprilisára pedig 260–270 közötti szintet valószínűsítenek.

Vannak optimistább hangok is. Agata Urbanska, az ING Bank EMEA-térségért felelős vezető közgazdásza szerint még érdeklődnek a befektetők a magyar papírok iránt, és a mostani árfolyamesés még nem jelenti azt, hogy egy nagyobb eladási hullámnak lennénk tanúi.

Ezt látszik igazolni a hat hónapos diszkontkincstárjegy szerdai aukciójának sikere: a meghirdetett 40 milliárd forintos mennyiségnél tízmilliárd forinttal többet értékesített az ÁKK. A kötvények árfolyama viszont (főleg a márciusi államháztartási adatoktól való félelmek és az eurózóna kötvény-piacán jelentkező negatív folyamatok hatására) csökkent.

A pesszimisták – a szakértők nagy része – a részvénypiacon is jelentős romlásra számítanak: a BUX néhány hónapon belül 5–15 százalékkal is gyengülhet. Mások szerint viszont ezen az időtávon nem várhatók jelentősebb mozgások.

Nem a jegybank helyzete kényes

Barcza György, az ING Bank vezető elemzője szerint a magyar jegybank most van először abban a kényelmes helyzetben, hogy a kedvező inflációs helyzet miatt nem elsősorban neki kell aggódnia a forint árfolyamának gyengülése miatt, megvárhatja, amíg a gazdaság többi szereplője is ráébred, hogy a gyenge forintárfolyam önmagában nem oldja meg a gazdaság egyensúlyi problémáit.

Egy „rosszmájú” jegybank a korábbi kritikákra válaszul akár meg is várhatná, amíg az árfolyam-stabilitás és az alacsony infláció megőrzése érdekében tüntetés szerveződik a Szabadság térre egy kamatemelés érdekében. Persze ez csak feltevés, de a jelenlegi folyamatok alapján nem zárható ki, hogy néhány hónap múlva az új pénzügyminiszter sürgeti majd a kamatemelést, azt követően, hogy a túl alacsony kamatszint miatt eltűnik a kereslet az állampapír-aukciókról.

Egy „rosszmájú” jegybank a korábbi kritikákra válaszul akár meg is várhatná, amíg az árfolyam-stabilitás és az alacsony infláció megőrzése érdekében tüntetés szerveződik a Szabadság térre egy kamatemelés érdekében. Persze ez csak feltevés, de a jelenlegi folyamatok alapján nem zárható ki, hogy néhány hónap múlva az új pénzügyminiszter sürgeti majd a kamatemelést, azt követően, hogy a túl alacsony kamatszint miatt eltűnik a kereslet az állampapír-aukciókról.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.