BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Önmagát vásárolja az FHB

Egy pénteki, 216 ezer darabos óriáskötés hívta fel a piac figyelmét az FHB részvényeire. Úgy tűnik, az FHB Földhitel- és Jelzálogbank Rt. megkezdte saját részvényeinek felhalmozását. A múlt héten szerdán és csütörtökön bejelentésük szerint összesen 90 060 részvényt vettek, 50 ezret 1376, 40 ezret pedig 1367 forintos darabonkénti áron. Pénteken 1380 forintos ár mellett zajlott a tranzakció.

Az FHB részvényei az elmúlt két hónapban közel kilenc százalékkal gyengültek – hívta fel a figyelmet Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház Rt. szakelemzője. Szerinte az árcsökkenés két okkal magyarázható. Az FHB által bejelentett új stratégia, vagyis az, hogy még az idén kereskedelmi bankot, ingatlanmenedzsmenttel foglalkozó társaságot, lízingcég- és csoportszintű szolgáltatásokért felelős leány létrehozását tervezi, rövid távon növeli a költségeket. A brókerház elemzője úgy tudja, a létrehozandó társaságok feltőkésítéséhez mintegy nyolcmilliárd forintra lesz szükség. Emellett rövid, 2-3 éves távon a fejlesztések kedvezőtlenül befolyásolhatják az eredményességet is. Alapvetően ezt árazza be a piac. Hosszú távon viszont kedvező hatásai lesznek az FHB diverzifikációs kezdeményezésének – hangsúlyozta Réczey Zoltán.

A felvázolt okokon kívül a hazai gazdasági bizonytalanságok elsősorban a banki papírok megítélésére hatnak, és ez meglátszott az elmúlt időszakban a szektortárs OTP gyengülő árán is, az FHB-t pedig legelőször mindig a nagybankhoz mérik – mondja az elemző. Az alacsony ár kedvező lehet az FHB opciós programjának kielégítéséhez, és hosszabb távra saját részvényből is érdemes a banknak felhalmoznia.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.