BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vegyes mozgások az amerikai piacokon

Vegyesen mozogtak csütörtökön az amerikai indexek, ugyanis míg az Apple öt éves csúcson tartotta a Nasdaq-ot, addig a Merck lefelé vezette a szélesebb piacot. A befektetőket az is megzavarta, hogy a heti munkanélküli segélyek váratlan esést mutattak. A Federal Reserve chicagói elnöke ráadásul arról beszélt, hogy a Fed reagálni fog az inflációs várakozások emelkedésére. Ma jelennek meg a munkaerőpiaci adatok az Egyesült Államokban, melynek kapcsán a Reuters által megkérdezett elemzők 190 ezres növekedésre számítanak márciust illetően a februári 243 ezres számot követően. Az Apple rallyja immár második napja tart, miután közzétette azt a szoftvert, mellyel lehetővé válik a Windows XP-k Inteles Macintoshon történő futtatása. Árfolyama tegnap hat százalékkal emelkedett 71,24 dollárra, vagyis több mint egy hónapos csúcson jár. A Merck viszont 3,2%-kal süllyedt 34,84 dollárra, egy nappal azután, hogy a bíróság elmarasztalta Vioxx nevű készítményével kapcsolatban, s 4,5 milliós kártérítés kifizetésére kötelezte. A gyógyszercég több ezer Vioxx-al kapcsolatos per előtt áll még, melyet már korábban kénytelen volt kivonni a piacról. A Dow esését mérsékelte viszont a 3M 5,1%-os száguldása 81,38 dollárra, miután javított első negyedéves kilátásain. Ez a legnagyobb mértékű növekedése volt a papírnak 18 hónap óta. A közművek ugyanakkor ereszkedtek annak következtében, hogy a tíz éves államkötvények hozama 4,90%-ra emelkedett. Az S&P közmű-indexe másfél százalékkal hanyatlott. Az olaj ára is kéthónapos csúcsra kúszott, közel a 68 dolláros szinthez. A Dow Jones 23,05 ponttal, azaz 0,21%-kal ereszkedett 11.216,50 pontra, a Standard & Poor''s 500 2,52 ponttal, vagyis 0,19%-kal csúszott lefelé 1.309,04 pontra, míg a Nasdaq 1,42 ponttal, tehát 0,06%-kal gyarapodott 2.361,17 pontra. (Tőzsdefórum)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.