BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Amerikai cégek: javít a Moody’s a besorolásokon

Az év végéig jelentősen javítaná az amerikai vállalati kölcsönök hitelkockázati besorolását a világ egyik vezető hitelminősítő cége, a Moody’s. A cég által minősített 1200 milliárd dollárnyi hitel nagy részét érintené a változtatás, ennek következtében átlagosan két fokozatot is javulhat az egyes kölcsönök besorolása.

Amennyiben egy vállalat hitelei jobb kategóriába kerülnek, a bankok kisebb kamatprémiumot számíthatnak fel a kihelyezett kölcsönökre, ezáltal olcsóbban juthatnak hitelhez a vállalatok.

A Moody’s által minősített kölcsönök többségének besorolása jelenleg alig jobb az adott vállalat által kibocsátott kötvények rangsorolásánál. A jelentős megkülönböztetés pedig indokolt lenne, mivel a hitelezők jobb helyzetben vannak, csőd esetén kisebb kockázatot vállalnak, hiszen legelőször ők tarthatnak igényt a csődös vállalat vagyonára.

Kétfokozatnyi emelés akár 64 bázisponttal, azaz 0,64 százalékkal is csökkentheti a bankok által felszámítható kamatprémiumot, ez egymillió dollárnyi hitel esetében 6400 dollár kamatmegtakarítást jelent a hitelfelvevőnek.

Az amerikai cégek eddig rekordmennyiségű kölcsönt vettek fel az idén, összesen 195 milliárd dollár értékben, mivel a bankok minden idők eddigi legalacsonyabb hitelkamat-felárával kínálták termékeiket az etalonként használt londoni bankközi hitelkamatláb (LIBOR) felett, amely jelenleg 5,2 százalék körül mozog – derül ki a Bloomberg és a Standard & Poor’s felméréséből. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.