Már nem fenyeget az inláció és a lassú növekedés
Második napja emelkednek az európai indexek, mivel a befektetők szerint a gazdaság megfelelő ütemben bővül majd ahhoz, hogy fenntartsa a nyereségnövekedést. A Unilever azt követően indult meg, hogy a Deutsche Bank vételre javasolta a céget nyereségkilátásaira hivatkozva. A Thyssen Krupp és a Corus ugyanakkor felvásárlási hírek miatt gyarapodott. Az Arcelor viszont annak hatására gyengült, hogy megállapodott az orosz Severstal megvételéről, annak érdekében, hogy megakadályozzon egy ellenséges ajánlatot a Mittel Steel részéről. Amerikában eközben fél százalékos inflációról számolt be a kormány, mely alatt marad a 0,7%-os várakozásoknak. A lassuló növekedés és az infláció fenyegetését magunk mögött hagyjuk - jelezték az üzletkötők. A korrekció túlzott volt, s az európai piacok ismét érdekes szinteket érintenek majd - tették hozzá. Ami az indexeket illeti: a londoni FTSE100 1,2%-kal emelkedett 5746 pontra, a párizsi CAC40 1,1%-kal 5004 pontra, míg a frankfurti DAX 0,8%-kal 5751 pontra. A régiós mutatók közül a varsói WIG10 másfél százalékkal gyarapodott, a prágai PX50 2,7%-kal 1391 pontra, a moszkvai RTS pedig 4,3%-kal 1487 pontra. (Tőzsdefórum)


