BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Versenyben a fejlődő régiók

Első ízben alkalmazza Magyarországon befektetési alap a Nyugat-Európában már mintegy egy éve létező „legjobb útvonal” hozamelvet, miközben az itthon még szintén ismeretlen BRIC-piacokra fekteti be az ügyfelek pénzét – mondta el Vízkeleti Sándor, a CA IB Alapkezelő vezérigazgatója a Triatlon 4 tőkegarantált befektetési alap tegnapi bemutatkozó sajtótájékoztatóján. A BRIC-gazdaságok kifejezés a világ négy leggyorsabban fejlődő nagy országának a gazdaságát jelenti, alapvetően Brazília, Oroszország, India és Kína tőkepiacainak összefoglaló kifejezésére használják. E négy országban a föld népességének 43 százaléka él, és jellemző rájuk, hogy hatalmas növekedési lehetőség elé néznek a következő évtizedekben. Oroszország és Brazília főként nyersanyagai révén, Kína és India pedig gigantikus méretű aktív népességének köszönhetően válik minél inkább a globális gazdaság meghatározó szereplőjévé – hangzott el a sajtótájékoztatón.

A legjobb útvonal hozamelve alapján a különböző kockázati szintű portfóliókból a negyedéves hozammeghatározás alkalmával rendre a legmagasabb hozamot elért elemet választják ki a termék futamideje végén kifizetendő hozam alapjául. A Triatlon 4 három és fél éves futamideje alatt a negyedévek folyamán a mindenkori legmagasabb hozamot elért portfóliót kiválasztva végül is magasabb hozamot kaphat az ügyfél, mint ha az eddigi termékeknél elterjedt módszer szerint a legmagasabb hozamú portfólió átlaghozamát kapná meg.

A Triatlon termékcsaládnál megszokott három különböző kockázati szintű portfóliókba azonban nemcsak a BRIC-gazdaságok, hanem a legstabilabban teljesítő fejlett tőkepiacok (eurózóna, USA, Japán) részvényindexei is bekerültek. A konkurens termékekhez képest újdonság, hogy míg a konzervatív és dinamikus portfóliók között megszokott magasabb, illetve alacsonyabb államkötvényhányad továbbra is jellemző, a konzervatív befektetésnél nagyobb részt képviselnek a fejlett piacok, míg a másiknál többet számítanak a BRIC-országok részvényindexei. Így gyakorlatilag a két különböző fejlettségű és dinamikájú „gazdasági régió” versenyez egymással.

Mivel ez egy tőkegarantált termék, a befektetett pénz mindenképpen visszajár az ügyfélnek, az időközben elért hozamokból pedig 60–100 százalék közötti arányban részesedhetnek. Az részesedési arányt a május 9-én kezdődő és június 23-ig tartó jegyzés lezárulta után hozzák nyilvánosságra. A termék devizafedezeti ügyletekkel védett, ezért a külföldi piacok devizái és a forint közötti árfolyam-ingadozást nem veszi észre a kliens.

A termék gazdája, a CA IB Alapkezelő egymilliárd forintot meghaladó jegyzés esetén indítja el a terméket, ez azonban – Mozol Péter, az alap befektetési jegyeit saját fiókjaiban is kínáló HVB Bank főosztályvezetője szerint – nem lehet akadály, hiszen a legutóbbi alap, a Triatlon 3 jegyzésekor 8,5 milliárd forint gyűlt össze.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.