Az elmúlt évben egyre többen igényeltek életbiztosítás fedezete mellett nyújtott jelzáloghitelt, s a termék népszerűsége az idén is tovább nőtt – számoltak be tapasztalataikról a hazai biztosítók. A létrejött egyéni életbiztosítási szerződések megközelítőleg 2-5 százaléka kapcsolódik fedezetként lakáshitelhez az egyes biztosítóknál, míg az OTP Garancia Biztosítónál az utóbbi három év egyik meghatározó termékévé nőtte ki magát a jelzáloghitelekkel kombinált életbiztosítás, amelyet devizaalapú kölcsönökhöz is kínálnak. 2006 első fél évében mintegy 2,5 milliárd forint összegű jelzáloghitel mellé nyújtottak ilyen jellegű biztosítási fedezetet. A cégnél komoly igények jelentkeztek arra is, hogy bővítsék a vállalt biztosítási kockázati kört.
A pénzügyi felügyelet (PSZÁF) legfrissebb hírlevelében úgy fogalmazott, hogy az életbiztosítással kombinált lakáshitelek – a brit lakáshitelezési tapasztalatok alapján – csapdát rejtenek magukban, hiszen előfordulhat, hogy a futamidő végén a biztosításban nem képződik annyi megtakarítás, amennyi a hitel tőkerészének a törlesztéséhez szükséges lenne. Nagy-Britanniában ugyanis a mostanában lejáró – még a 90-es évek elején kötött – 8 millió darab életbiztosítással kombinált lakáshitelt kötők közül 2,7 millióan szenvedtek el átlagosan 7200 font (mintegy 3 millió forint) veszteséget. Magyarországon azonban ilyen nem fordulhat elő – hangsúlyozzák a biztosítók –, hiszen hazánkban a lakáshitel fedezeteként nem unit-linked típusú, hanem klasszikus életbiztosítást kötnek az ügyfelek. A klaszszikus életbiztosításoknál pedig – magyarázta Kósa Zoltán, az Allianz Hungária Biztosító életbiztosításokért felelős ügyvezető igazgatója – a befizetett díjakra garantált hozamot fizet a cég, és a szerződés megkötésekor a biztosítási tartam végi, elérési összeg megállapítása úgy történik, hogy a tartam lejártakor a biztosító által garantált kifizetés megegyezzen az ügyfél hiteltartozásával. Az OTP Garancia Biztosító ismeri és korábban is ismerte az életbiztosítással kombinált lakáshitelek kedvezőtlen angliai tapasztalatait, és ezek ismeretében dolgozta ki Forrás életbiztosításait. A Forrás Életbiztosításnál és a Forrás Deviza Életbiztosításnál a biztosítási összeg garantált, és szolgáltatásként a hitel induló összegének visszafizetését nyújtják a futamidő végén. Az ING Biztosító is nagy kockázatot lát ebben a konstrukcióban, ezért nem kínál unit-linked biztosítással kombinált kölcsönt, bár magát a kockázatot jelentősen mérsékelni lehet például megfelelő szolgáltatást nyújtó garantált alap bevonásával – jegyezte meg Kótiné Somfai Ágnes kommunikációs igazgató.
Így nemcsak tragédia esetén biztosítja a családnak a lakáshoz jutást, hanem normál esetben a biztosítás lejárati összegének tőketörlesztés fölötti része az ügyfélé marad.
Így nemcsak tragédia esetén biztosítja a családnak a lakáshoz jutást, hanem normál esetben a biztosítás lejárati összegének tőketörlesztés fölötti része az ügyfélé marad.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.