Hegedűs Csaba, az Inter-Európa Bank elemzője szerint hazai hírek hiányában elsősorban az amerikai Fed szerdai ülését követő reakció befolyásolhatja a piacot. A Fed változatlanul, 5,25 százalékon hagyta a kamatot, és amerikai elemzői vélemények szerint az idén már nem változik a kamat, a jövő év elején pedig csökkenhet.
A Fed kamatdöntése kedvező jel volt a piacok számára, az amerikai tőzsdeindexek emelkedni tudtak, és ez az optimizmus megjelenhet a hazai részvénypiacon is - fejtette ki az elemző. A Mollal kapcsolatban megjegyezte: a papír annak ellenére erősödött szerdán, hogy a Morgan Stanley egy nappal korábban csökkentette a Molra vonatkozó célárfolyamát. A szakértő úgy vélte, az olajrészvény kereskedését bizonytalanság jellemezheti csütörtökön.
A BUX 240,84 pontos, 1,08 százalékos emelkedéssel, 22.634,36 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 20,13 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz viszonyítva.
A Richter az előző napi záróárán, 44.000 ezer forinton fejezte be a kereskedést, szektortársa, az Egis 280 forinttal, 1,05 százalékkal 26.850 forintra erősödött. A Mol 525 forintot, 2,59 százalékot erősödött, 20.795 forintra nőtt az árfolyama, az OTP 60 forinttal, 0,84 százalékkal 7.185 forintra emelkedett. A Magyar Telekom részvények ára 4 forinttal, 0,43 százalékkal 944 forintra nőtt. (MTI Eco)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.