BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jó pénzért kelhet el az FHB

Az FHB állami részvénycsomagját a lehető legjobb pillanatban értékesítik, hiszen a többségi pakettől jó áron válhat meg a tulajdonos – nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján Simonyi Tamás, a KPMG corporate finance igazgatója. Szerinte elképzelhető, hogy új, a magyar piacon még jelen nem lévő szereplők is lehetnek a pályázók között, ám úgy véli: nagyobb az esélye annak, hogy a már Magyarországon működő pénzügyi szolgáltatók egyike vásárolja meg a részvénycsomagot.

Hozzátette: egy külső, nagy nemzetközi banki szereplő megjelenése ellen szól, hogy az FHB helyi viszonylatban is közepes méretű versenyzőnek számít – mérlegfőösszege alapján a tizenegyedik –, ráadásul a vevőjelöltnek a versenytársak legyőzése érdekében bizonyos mértékű piacra lépési prémiumot is kellene fizetnie. Egy ilyen lépés akkor lenne valószínűbb, ha valamelyik nagyobb, az első ötös-hatos bolyban lévő bankot kínálnák éppen eladásra.

Simonyi Tamás leszögezte: az FHB-nál valóban az állami pakett szakmai befektetőnek való értékesítése a legjobb megoldás, hiszen sok potenciális érdeklődő van, a hitelintézet sokat ér, ugyanakkor nincs olyan egyedülálló, stratégiai szerepe, hogy kockázatos lenne egy tulajdonosnak adni.

Az Allianz pakettjével kapcsolatban az igazgató úgy fogalmazott: leginkább ez az, amire a privatizációs tanácsadónak meg kell találnia a helyes megoldást. Az Allianznak ugyanakkor most jól jöhet a privatizáció, hiszen van egy bankja, amelyet meg kell töltenie ügyfelekkel (még akkor is, ha vezető biztosítóként több mint kétmillió klienssel áll kapcsolatban). A biztosítóval viszont nem kezdhet kizárólagos tárgyalásokat az állam, ezt a hatályos törvények sem teszik lehetővé.

Ami a potenciális hazai vevőket illeti: Simonyi Tamás úgy véli, az OTP csoport indulása gyakorlatilag kizárható, hiszen a versenyjogi akadályok mellett a piacvezetőnek nem is áll érdekében a vásárlás. Számos más hazai hitelintézet számára ugyanakkor érdekes lehet a jelzálogbank, és a jelenlegi körülmények között biztosra vehető, hogy két-három komoly, tényleges vásárlási szándékkal érkező érdeklődő mindenképpen feltűnik a színen.

Az ár kapcsán az igazgató nem kívánt találgatásokba bocsátkozni, ám utalt arra: a tőzsdén forgó FHB-részvények árába kezd beépülni a stratégiai prémium, s ez nem feltétlenül tesz jót az állami részesedés értékének.

Az FHB csoport kialakítását Simonyi Tamás érthető, logikus lépésként értékelte. Ezzel együtt a csoport kialakítása az első években szinte kizárólag költségekkel jár, és nem biztos, hogy egy stratégiai befektető kellő súllyal értékeli majd – tette hozzá.

A privatizáció az igazgató szerint jövő év szeptember–októberére fejeződhet be, feltételezve, hogy a tanácsadói tendert már néhány héten belül kiírják, és semmilyen rendkívüli tényező nem merül fel a folyamatban. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.