BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ázsia: érdemes Kínára és Indiára figyelni

Ázsiában a 2008-as év első teljes kereskedési hete nem adott okot az örömre, egyedül a kínai részvényindex tudott emelkedni az év eleje óta, amely a tavalyi 20 százalékos korrekcióból próbál meg visszakapaszkodni.

Általánosságban elmondható, hogy a dollár gyengülés ellenére a nyersanyagpiac egyelőre nehezen viselni az amerikai recessziós félelmeket. A befektetők attól tartanak , hogy a
világ első és most már második számú - Japán – gazdaságának lassulása kereslet csökkenést fog eredményezni a nyersanyagpiacon a beruházások visszaszorulása miatt. A hajózási szállítási árak csökkenése is ezen irányba mutat. A Baltic Dry Index most már a szeptemberi eleji szinteken tartózkodik miután 1985 óta a legnagyobb napi esését könyvelhette el. Félő, hogy Európa és Dél-Amerika nem lesz képes felszívni a készleteke ezért az exportőrök tekintetében visszaesésre számítunk. Kína mellett India az egyetlen ország, amely erősödést
tudott felmutatni.

Úgy tűnik, hogy a tavalyi év bizonytalanságai után teljes erőbedobással néz szembe az új évvel. Körültekintő befektetéssel továbbra is megéri a világ két legnépesebb országának
részvényeiből részesedni. A lassan elkezdődő eredményszezon a térségben is pozitív hatással lehet egyes részvényekre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.