BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kiderült, mennyit ért Ursula von der Leyen ígérete Donald Trumpnak, és ezen Washingtonban igencsak felbőszülhetnek

Akadozik az USA és az Európai Unió együttműködésének gépezete, miközben gőzerővel folynak a tárgyalások az év végén is az ukrajnai békéről. Az EU vállalása az amerikai energiavásárlásokról a nyári megegyezés óta nem teljesült – derült ki szerdán, miközben durva konfliktus lobbant fel egy új amerikai vízumtilalom miatt, kevesebb mint egy héttel azután, hogy az EU-csúcs az ukrán háború pénzeléséről döntött.

Az Európai Unió az elmúlt négy hónapban 7 százalékkal kevesebbet költött amerikai kőolajra és földgázra, mint egy évvel korábban – derült ki energetikai szakértők adataiból. A Kpler becslése szerint szeptember és december között az EU összesen 29,6 milliárd dollár értékben importált amerikai amerikai cseppfolyósított földgázt (LNG) és kőolajat.

Customs ship "Fehmarn" christened in Kiel Irreálisnak bizonyulhat az EU vállalása – kevesebbet költ amerikai gázra és olajra, mint egy éve
Kevesebb amerikai gáz és olaj érkezhetett / Fotó: DPA Picture-Alliance via AFP

Ez annak ellenére következett be, hogy az unió ígéretet tett Donald Trumpnak: a következő három évben 750 milliárd dollár értékben vásárol amerikai energiahordozókat, amit ágazati elemzők irreálisnak minősítettek. Ugyan az EU jelentősen növelte az importált LNG mennyiségét a Washingtonnal kötött kereskedelmi megállapodás óta, de az összérték mégis alacsonyabb lett, mert közben csökkentek a világpiaci energiaárak. 

A Kpler szerint a nem kötelező erejű megállapodás nem ösztönzött lényegesen több vásárlásra. A döntéseket elsősorban a gazdasági szempontok – például a szállítási költségek és a nyereséghányad – befolyásolják, nem a politikai ígéretek. A cég szakértői szintén irreálisnak tartják a 750 milliárd dolláros célt.

Éves szinten az EU amerikai energiaimportja 73,7 milliárd dollár körül alakult, ami kevesebb mint harmada annak, ami a 2026–2028 közötti időszakra vállalt összeg teljesítéséhez szükséges lenne. Az Argus Media árjelentő ügynökség számításai szerint még akkor is csak évi 29 milliárd dollár körüli import várható a következő években, ha az EU teljesen amerikai LNG-re cserélné az orosz gázt – ez csupán a vállalt összeg 23 százaléka.

Alacsonyabb gázárak jöhetnek

A cél csak akkor lenne elérhető, ha a gázárak 2028-ig jelentősen emelkednének, azonban a piaci előrejelzések jelenleg alacsonyabb árakra számítanak. Szakértők szerint a világpiacon túlkínálat várható a következő években az amerikai, katari és kanadai termelésnövekedés miatt, ami tovább nyomja lefelé az árakat. 

Egy esetleges orosz–ukrán fegyverszünet szintén mérsékelheti a keresletet. További akadály, hogy mind az EU-nak, mind az Egyesült Államoknak hiányzik a szükséges infrastruktúra a kereskedelem jelentős bővítéséhez. Az importkapacitást több mint 50 százalékkal, az amerikai exportkapacitást pedig több mint kétszeresére kellene növelni.

Egy volt európai parlamenti képviselő, aki hosszú ideje foglalkozik energiapolitikával, úgy látja: a megállapodás elsősorban időnyerést szolgál az EU-nak, hogy elhalassza a közvetlen konfrontációt az amerikai vezetéssel. Az Európai Bizottság másképp értékeli a helyzetet: közlésük szerint 2025 első 11 hónapjában mintegy 236 milliárd dollár (200 milliárd euró) értékben vásároltak amerikai energia-termékeket, elsősorban LNG-t és kőolajat.

Idén várhatóan 70 milliárd köbméter amerikai LNG érkezik az unióba, szemben a tavalyi 45 milliárd köbméterrel. A bizottság szóvivője hangsúlyozta: a tendencia folytatódik, az idén legalább kilenc új hosszú távú LNG-szerződést kötöttek európai vásárlók. Az adatok között szerepel egy lengyel–amerikai atomreaktort érintő, 42 milliárd eurós erőműprojekt is.

A szakértők és a bizottság álláspontja között így jelentős különbség mutatkozik a vállalás teljesíthetőségét illetően.

Szerdán, karácsony küszöbén ez már a második feszültségpont Washington és Brüsszel között. Az Európai Bizottság határozott hangvételű közleményben ítélte el az Egyesült Államok döntését, amely öt európai állampolgár, köztük Thierry Breton volt belső piaci biztos amerikai beutazását tiltja meg. 

Hajmeresztő fordulat történt a Zelenszkij bemutatta új békejavaslatban: akkor most mi lesz a NATO-val?

Hónapok óta zajlanak az egyeztetések az ukrajnai háború lezárásának lehetséges forgatókönyveiről, most egy új dokumentum került az asztalra. Volodimir Zelenszkij bemutatta az Egyesült Államokkal közösen kidolgozott új javaslatot, mely több ponton eltér a korábbi tervektől. A húszpontos béketerv a frontvonal befagyasztására, biztonsági garanciákra és gazdasági újjáépítésre épül, miközben több kulcskérdést nyitva hagy.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.