BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Idei slágerbefektetések

A világgazdaság esetleges lassulásától tartva - ezen belül leginkább az Egyesült Államok, és várhatóan Európa gazdasága is alacsonyabb növekedési ütemet mutathat fel - kockázatosabb, de magasabb hozammal kecsegtető lehetőségek felé irányulhat a befektetők figyelme. A Világgazdaság Online körülnézett: hol fialhat a legjobban a befektetett pénz.

A befektetőházak ajánlásaiban az utóbbi években slágernek számító BRIC alapok országainak (Brazília, Oroszország, India és Kína) részvénypiacai továbbra is vezető helyen állnak, kivéve Brazíliát, amelyet nem mindenki javasol felülsúlyozásra. Az idén újdonság lehet az Afrika kontinens részvényalap, a kockázatkedvelőbbeknek feltörekvő piaci egyedi részvények, illetve egzotikus lehetőségek közül kiugorhatnak öko- vagy vízalapok.

Bácsi Sándor, az egyik legnagyobb magyar független brókercég, a Buda-Cash Brókerház kereskedelmi igazgató-helyettese az éves prognózisában alapvetően arra számít, hogy az amerikai hitelpiaci válság az első félévben még érezteti negatív hatását, azaz további negatív korrekcióra is kell számítani, de lesznek vételi lehetőségek is, ám ezek kiválasztásánál az eddiginél körültekintőbben kell eljárni, és a kockázatot aktívan kell kezelni.

A legizgalmasabb a vételi lehetőségek felkutatása, és mert egyre több befektető választ külföldi piacokat, ezért Bácsi Sándor elsőként nemzetközi egyedi részvények közül ajánl. Az év első félévében vételre alkalmasak lehetnek az orosz energiapapírok, a legismertebb óriások a Gazprom vagy a Rosznyeft, de érdemes a kisebb méretűek közül is választani, például az Arawak részvényeit. A két nagy orosz olajóriás részvényei 2007-ben nyomott teljesítményt produkáltak, de Bácsi szerint a dráguló olajár és a választások utáni várhatóan nyugodt hangulat kedvez majd a cégek teljesítményének.  Gazprom, amely tavaly euróban 6 százalékos emelkedést, illetve a Rosznyeft, amely 5 százalékos esést produkált, idén kedvezőbb kilátások elé néz. A Gazprom, mely január első hetében 38-39 eurós árfolyamon mozgott az elemző házak ajánlásait nézve 12 vételi javaslatot kapott és csak egy tartaná a már megvett papírokat.

Mielőtt az egzotikus nemzetközi részvénypiacokat ajánlanánk, elsőbbséget élveznek a magyar lehetőségek. A Buda-Cash Brókerház is, mint sok hazai kisrészvényes a szűkülő BÉT kínálat ellenére is keres magyar célpontokat. Bácsi Sándor véleménye szerint még nem lefutott a Rába sztori, s az erősen spekulatív papírt ajánlja, amelynél a tavalyi felvásárlási hullám elhalása utáni csendből azt lehet kiérezni, hogy a megnövekedett közkézhányad és a piaci érdeklődést felkeltett papír egy szakmai befektető számára ismét felvásárlási célpont lehet. A Rába részvényei egyébként tavaly 85 százalékkal drágultak a felvásárlási spekuláció miatt.

A már meglévő piaci spekuláció ismét felerősödhet a Mol esetében is, hiszen az idei nyereséget növeli a tavaly megvett olasz cég eredménye, valamint javíthatja a mérleget a 3 újabb orosz kitermelési project is, és nem utolsó sorban a remek növekedéseket produkáló vegyipari divízió. Összességében 2008-ban a Mol számára javulhatnak a külső piaci körülmények és újabb akvizíciókat is megvalósíthat a menedzsment, nem elfeledve az INA-ban történő további tulajdonszerzést sem. Bácsi bízik abban, hogy ebben az évben megtörik az a BÉT tendencia, hogy a piacról inkább eltűntek papírok, mint jönnek. A Buda-Cash Brókerház is előkészít újabb hazai tőzsdei bevezetéseket, és reményük szerint akár 3 új kibocsátással is növelhetik a tőzsdei részvénykínálatot. Bácsi egyelőre neveket még nem említ, de közreműködésükkel még az első félévben várható új tőzsdei bevezetés.
 
Azok számára, akik az egyedi papírok helyett piacok vagy szektorok vételében gondolkodnak széles a külföldi és egzotikus befektetési lehetőségek skálája. A Buda-Cash szakértője a slágerpiacnak számító kínai lehetőségek előtt kiemeli a DIT Global Ecotrends alapot, amely a következő évek egyik slágere lehet, hiszen az új eco energia (nap, víz, geo) és víztisztítással foglalkozó cégekbe fektet. "A víz a jövő kőolaja" - mondja Bácsi Sándor némi humorral, rávilágítva a víz hosszú távú stratégiai fontosságára és megemlíti, hogy az alap euró alapon 53 százalékos nyereséget hozott befektetőinek. A nagy befektetési alapkezelők az utóbbi 5 évben egyre növelik a kínai piacra szakosodott részvényalap konstrukcióikat, míg a hazai befektetők valójában 1-1,5 éve vásárolják óvatosan ezeket a papírokat. A világ legjobban teljesítő kínai piacra szakosodott alapja a Baring Hong Kong China fund, mely euró alapon tavaly 57 százalékos növekedést produkált. Nem véletlenül, hiszen a tavalyi évben a Shanghai Composite index az évközi piactépázások ellenére is közel 100 százalékos emelkedéssel zárt. Ráadásul a kínai belsőpiaci növekedés megállíthatatlan, a GDP növekedés 11-12 százalék közötti, ezért a szakember erről a piacról is választott egyedi részvényeket.

A China Communication Services a legnagyobb telekommunikáció infrastruktúrafejlesztő kínai cég, amely még évekig számíthat nagy állami megrendelésekre, hiszen a kínai direktíva szerint 2010-re minden egyes kínai településről 1 óra alatt elérhetővé kell tenni valamelyik autóutat. Ez hatalmas beruházásokat igényel, ebből a növekedésből nem érdemes kimaradni. A papír Hon Kong-i dollárban (HKD) 65 százalékos emelkedést ért el év végére. A China Communication Constractions szintén infrastruktúra, híd és kikötőépítő cég. A részvény drágulása elképesztő volt, HKD-ban év végére 142 százalékkal emelkedett.


A világ legnépesebb demokráciájának számító India is hatalmas léptekkel halad előre és ezen az úton legalább az eddigi sebességgel tovább is halad, így érdemes az India részvényalapot is vásárolni, hiszen ezekben az alapokban olyan húzószektorok vannak, mint például az indiai telekommunikáció vállalatainak papírjai. A fejlődési lehetőségre az is rávilágít, hogy Indiában tavaly a 100 főre jutó mobiltelefon ellátottság 10 alatt volt, miközben Magyarországon például ez már 100 fölötti.

Egy másik sokat ígérő alap a Magna Umbrella Africa Fund, amely megalapozott, most még szolid fundamentumokkal bíró, Afrikában működő cégekbe fektet be, köztük olyan vállalatokba, amelyek - talán itt a dupla nyerés lehetősége - kínai kézben vannak, vagy kínaiak működtetik. Az alap tavalyi eurós teljesítménye 22 százalékos hozam volt. A kontinens vonzereje az igen olcsó munkaerőben és a még feltárandó nyersanyag lelőhelyekben rejlik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.