A Concorde értékpapír Zrt. elemzői véleményeihez hasonlóan a Merrill is a VIX index alakulásából vonja le az első következtetését. A hangulat enyhülését szerintük jól mutatja, hogy a "félelem-index" először törte át határozottan a 200 napos mozgóátlagot 2007 februárja óta.
Ha ez még azzal is társulna, hogy az S&P500 áttöri az 1400 pontos gigaellenállást (nem fog rögtön bekövetkezni), akkor a készpénzben bővelkedő fejlődő piaci befektetők legalább a túladott, kockázatos piacokba belevesznek, mint kínai H-részvények, India, Törökország, pénzügyi szektor, ipari szektor, közepes kapitalizációjú vállalatok.
VIX index
S&P500
Amikor ez megtörténik, akkor ez kétségtelenül a jelenlegi rally végső stádiumát jelenti majd (kiemelik, hogy a fejlődő piacok már 17 százalékot emelkedtek a márciusi mélyponttól és 30 százalékot az augusztusitól) (mi meg kiemeljük, hogy a BUX esetén ezek az értékek +5 százalék és -13 százalék(!) és mégse vagyunk megemlítve a fenti felsorolásban). Azonban erre a második negyedéves "kapzsiság" kereskedésre még várni kell, ezért nincs még vége szerintük a jelenlegi trading rally-nak.
Európai, londoni tapasztalatok és következtetések
A bear markettel kapcsolatos meggyőződés nyilvánvaló: a hedge fundok csak kis mértékben longozódtak be, a csak vételi pozícióval operáló alapok magas készpénzállománnyal rendelkeznek, a határozott irányról szóló nézetek hiányoznak.
A befektetők legnagyobb része azzal küzd, hogy ellen tudjon állni a vételi pozíciók csábításának, ezért ilyen alacsony az utóbbi hetek forgalma. Az S&P500 1400-on való áttörése (és így az amerikai aggodalmak átmeneti csökkenése) egyértelmű vételi katalizátor lenne a fejlődő piacokra nézve. A legtöbbjük úgy gondolja, hogy ez egy bear market rally, amivel a Merrill is egyetért, de szerintük tovább fog tartani, mint a konszenzus gondolja.
A legnagyobb fájdalom a fejlődő piaci befektetők számára, hogy a nyersanyag játékok felülteljesítik a belföldi kereslet játékokat. Ez utóbbi számára az lenne a legkézenfekvőbb katalizátor újabb befektetések (tehát nem trading rally) számára, ha e piacokon az infláció visszaesne, mivel jelenleg sokak számára ez nagyobb aggodalmat jelent, mint az amerikai recesszió.
Mindenki felülsúlyozta Oroszországot és Brazíliát (a Merrill is), azonban Kínához és Indiához senki nem akar nyúlni, annak ellenére, hogy a befektetőket különösebben nem aggasztja a kínai A-részvények összeomlása.
A legtöbbször felmerülő kérdések:
- Miért nem teljesített Oroszország jobban?
- Miért teljesített Mexikó ilyen jól?
- Folytatódhat-e a tajvani rally?
- Hogy lehet megshortolni Egyiptomot?
A Merrill összességében a következőkre jutott:
- a tartós (hosszú távú) bull piac még érintetlen,
- a fejlődő piaci rally még folytatódhat, amíg a globális növekedés vártnál rosszabb alakulására nem bukkan fel újabb bizonyíték,
- a fejlődő piacokon továbbra is az energia és a nyersanyag szektor lesz a vezető,
- lefelé mutató kockázat a nyersanyagárak csökkenése, felfelé mutató a vártnál alacsonyabb fejlődő piaci infláció.
MSCI fejlődő piaci index (heti)
Concorde-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.