Pénz- és tőkepiac

KGFB: az Allianznál kötötték a legtöbb új kötelezőt - Vannak, akik biztosan váltanak

Nyáron csaknem 150 ezer MÁV biztosítós ügyfélnek kellett átkötnie biztosítását az egyesület csődje miatt. Ők akkor csak jóval magasabb díjon tudtak átszerződni más társaságokhoz, így ők szinte biztos, hogy átkötnek a mostani kampányban, és ezzel tízezreket spórolnak meg.

A biztositastipp.hu oldalán augusztusban több mint 12 ezer MÁV-os ügyfél váltott kötelező biztosítást. A portál statisztikáiból látszik, hogy míg a tavalyi kampányban ezek az ügyfelek átlagosan 32 ezer forintért kötöttek szerződést az egyesületnél, addig nyáron több mint 47 ezer forintért kellett átszerződniük máshova.

A CLB biztosítási alkusz kalkulációi szerint jövőre ezek az ügyfelek átlagosan több mint 18 ezer forintot spórolhatnak a 2008-as év végi díjukhoz képest, feltéve, hogy a legolcsóbb biztosítási ajánlatot választják.  Az idei évben azonban jelentős változás következett be az ügyfelek biztosítóválasztási szokásaiban. A biztosítastipp.hu oldalon keresztül eddig megkötött 6900 szerződésnek csupán a 61 százalékánál választották az ügyfelek a legolcsóbb elérhető tarifát, ami azt mutatja, hogy az ár mellett sokan más szempontokat is figyelembe vesznek, és ez fokozottan igaz lehet azokra, akik a MÁV-val a közelmúltban megégették magukat – mondta Bravik Attila, a CLB ügyviteli igazgatója.

A biztosítást váltók közel 40 százaléka már (biztosítónként változó mértékű, de) átlagosan 10 százalékkal magasabb díjat is megfizetni a nagyobb biztonságérzetet közismertebb biztosítók felé, miközben tartózkodóbbak a biztosítási egyesületek tekintetében.

Így vezetheti a kötési listát az Allianz nagyobb arányban, mint amit a díjai indokolhatnának - mondja Bravik. A biztositastipp.hu-n keresztül már idei szerződést is kötő egykori MÁV-os ügyfelek 95 százaléka talált olcsóbb megoldást az évközi tarifájánál. A megtakarítható összegek nagysága a következők szerint alakult: Az adatokból látható, hogy – bár nem feltétlenül a legolcsóbb tarifát választották, mégis a volt MÁV-os ügyfelek több mint fele tudott legalább 10 ezer forintot spórolni eddigi tarifájához képest.

További érdekesség, hogy fenti ügyfelek több mint 40 százaléka a tavalyi MÁV-os tarifájánál is találhat az idén olcsóbb díjat, ami a következő kérdést veti fel: ha a MÁV ÁBE árképzése részben hozzájárult az egyesület anyagi ellehetetlenüléséhez, akkor a még ennél is olcsóbb díjak hová vezetnek?

A biztositastipp.hu oldalon a mai napig 148 ezer ügyfél végzett kgfb-kalkulációt, közülük 6900-an kezdeményezték is a szerződéskötést. Az eddigi adatok alapján továbbra is az Allianznál kötötték a legtöbb új kötelezőt: az ügyfelek 34 százaléka választotta a piacvezető biztosítót. A második helyen továbbra is a Wabard áll 17 százalékkal, őket követi a KÖBE 9 százalékos kötési aránnyal.

CLB MÁV ÁBE Allianz kgfb
Kapcsolódó cikkek