Pénz- és tőkepiac

Negatív tőzsdemutatók Európában

Szerda reggel a nyugat-európai részvénypiacok, némi tétovaság után, egyértelműen lefelé haladtak, a Hewlett-Packard válságnak ellentmondó eredményei és bizakodó előrejelzései Európában sem változtattak az alapvetően rossz hangulaton.

A fő mutatókat a megint főleg a bankok és a bányatársaságok rontják, a világgazdasági aggodalmak miatt. Az is csökkenti a keresletet, hogy az időközi beszámolási szezon végeztével mind több már csak a következő negyedév után fizet osztalékrészletet, mindazonáltal a konzervatív részvények - gyógyszeripar, áramszolgáltatók - viszonylag jók tartják magukat.

A bankok 1,8-3 százalék között, a bányatársaságok 2,5-5,4 százalék között olcsóbbodtak. A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,6 százalékos veszteséggel kezdett, az első óra vége felé 0,58 százalékos veszteséggel 840,45 pontnál tartott, 44,22 százalékkal elmaradva az év végi értékétől.

Szerdán a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 0,04 százalékos veszteséggel kezdett, egy óra múlva 1,70 százalékos veszteségnél tartott. A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 0,10 százalékos nyereséggel indult, de egy óra múlva 0,84 százalékos veszteségben volt. Párizsban a CAC-40 0,22 százalékos veszteséggel nyitott, egy óra múlva 1,42 százalékos veszteségnél járt.

Párizsban CAC-40 FTSE-100 osztalékrészlet londoni frankfurti DAX index gyógyszeripar áramszolgáltatók értéktőzsde bankok
Kapcsolódó cikkek