Válság? A régióban a legjobb bankárnak lenni
A ma tartott Tőkepiaci Napon a nemzetközi csoport a 2009. évre szóló kilátásaival kapcsolatban azt közölte: az üzemi nyereség mintegy 10 százalékkal emelkedik, a költségnövekedés mértéke pedig várhatóan nem haladja meg a 3,5 százalékot - közölte a társaság pénteken.
Andreas Treichl, az Erste Csoport vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a csoport tágabb értelemben vett hazai piacának országaiban a gazdasági környezet romlik majd. A legtöbb kelet-közép-európai ország gazdaságának növekedése azonban továbbra sem áll le, ennek megfelelően gazdasági kilátásaik jóval kedvezőbbek, mint Nyugat-Európáé. A kelet-közép-európai régió gazdasági kilátásai miatt és az összesen 16 millió ügyfelet felvonultató lakossági, valamint kis- és középvállalati szegmensre összpontosító üzleti modell eddigi sikerére alapozva az Erste bankcsoport pozitív eredményt ér el 2009-ben is.
Ügyfélbázisunknak és kedvező földrajzi helyzetünknek köszönhetően a jövő esztendőben továbbra is pozitív hatásokat várunk az alaptevékenységhez tartozó betét- és hitelüzletágban – jelentette ki Andreas Treichl, hozzátéve: „a jelenlegi gazdasági helyzetben nincs olyan régió a világon, ahol bankárként szívesebben dolgoznék, mint Kelet-Közép-Európában. "
Habár az Erste Csoport működési területének középpontjában, azaz Csehországban, Szlovákiában, Romániában és Ausztriában akadnak problémák, mégis sokkal jobban állnak ezek az országok a válság leküzdésében, mint Európa többi része. Emellett az Erste lakossági hangsúlyú üzleti modelljének ereje abban is megmutatkozik, hogy a nyereség stabilan és folyamatosan bővül még a nehéz időszakokban is.
Mindent összevetve az Erste Csoport előrejelzése szerint az üzemi eredmény mintegy 10 százalékkal javul 2009-ben. E célkitűzés teljesítését azok a költségcsökkentési kezdeményezések is elősegítik, amelyek a kiadások legfeljebb 3,5 százalékos növekedését engedik meg. A gazdasági körülmények figyelembevételével az Erste Csoport számításai szerint a hitelezés volumenétől függően a kockázati felár 90-120 bázispont lesz 2009-ben.
A Tőkepiaci Napon elhangzott: az Osztrák Köztársaság által felajánlott tőkejuttatással kapcsolatos tárgyalások még nem értek véget, ám mivel az Európai Bizottság nemrég jóváhagyta az Ausztriában bevezetésre kerülő bankcsomagot, az Ersténél arra számítanak, hogy ezek a tárgyalások legkésőbb 2009 elején lezárulnak.


