Már kapható a támogatott forgóeszköz hitel is
A hitelintézet elsőként teszi elérhetővé ügyfelei és az érdeklődő vállalkozások számára a 140 milliárdos keretet biztosító, és akár 200 millió forint összegben is igényelhető Új Magyarország Forgóeszköz Hitelt - közölte a társaság kedden.
A Raiffeisen ezzel a növekvő - árfolyamkockázat-mentes - forgóeszközhitelek iránti igényt kívánja kielégíteni - mondja Laincsek János, a bank kisvállalati területének vezetője. A Raiffeisen fiókjaiban kiemelten kezelik a támogatott programok iránt igényeket: a pénzintézet rövid átfutási idővel kezeli a hiteligényeket, és kiemelt gyorsasággal ad választ arra, hogy mely konstrukcióban milyen nagyságú hitelt tudnak az adott vállalkozás számára folyósítani.
Laincsek János elmondta, hogy az Új Magyarország Hitelprogramok keretében 2009-ben kb. 30 milliárd forint nagyságú hitelkihelyezést terveznek, mely várhatóan ezres nagyságrendű ügylet keretében kerül majd lehívásra. A pénzintézet tapasztalatai alapján a kis- és középvállalkozások által igénybe vett hitelek átlagos nagysága nem haladja meg a néhány 10 millió forintot, így ezek a hitelprogramok nagyon sok vállalkozásnak jelentenek igazi segítséget.


