Az eljárás szükségességét legutóbb az európai munkaadói szövetség vezetője vetette fel egy, az EU soros elnökségét Csehország kormányfőjéhez intézett levelében. A munkáltatói szervezet – a BusinessEurope – elnöke, Ernest-Antoine Seilliere kifejtette a cseh kormányfőnek, hogy az EU intézményeinek és vezető politikusainak biztosítaniuk kellene azon, életképes vállalatok fennmaradását, amelyek létét csak átmeneti likviditási zavarok veszélyeztetik. A levél szerint Mirek Topolanek miniszterelnöknek kellene eljárnia, hogy a kormányok és a központi bankok (nyilván az EKB is) állapodjanak meg átmeneti jellegű, nem konvencionális segélyakciók indításáról.
A felkérésben az uniós munkaadók képviselője kifejezetten utal arra, hogy váltók és más adósság-instrumentumok központi bank általi vásárlásával kellene enyhíteni a fenyegető csődveszélyeket. A Financial Times már a mostani felszólítás előtt is utalt Jean-Claude Trichet EKB elnök azon nyilatkozatára, amelyben lehetőségként beszélt bizonyos, „nem konvencionális” műveletek végrehajtásáról, ami például vállalati kötvények átvételét jelenthetné. Az adott technika közeli alkalmazására irányuló várakozásokat azonban igyekezett nyomban lehűteni a londoni lap. Nagy-Britanniában egy ország, egy központi bankja – és kormánya – viszonylag könnyen el tudta határozni ilyen eszközök röviddel ezelőtti bevezetését, csakúgy, mint tette azt korábban az USA, és az előző évtizedforduló tájékán Japán.
Az Európai Központi Bank azonban 16 állam közös és egységes valutáját kezeli, ami nyomban felveti a kérdést, hogy mely ország, mely vállalatait vagy kereskedelmi bankjait, milyen összeggel lehet támogatni. Az ilyen akciókhoz nyilván az összes érintett kormány egyetértését meg kell szerezni, esetleg a kisegített cégek kormányinak fizetési garanciáival egyetemben. A várható komplikációkra az EKB igazgatótanácsának tagja, Jürgen Stark is utalt, aki jelezte, hogy az intézmény – ha egyáltalán – fölöttébb körültekintően fog ilyen eszközökhöz folyamodni. Az EKB részéről megnyilvánuló – legalább elvi – hajlandóság önmagában is jelzi, hogy rendkívüli időben az intézmény vezetője nem bújik el az alapító okmányában meghatározott mandátumának azon kitétele mögé, amely szerint az árstabilitás megőrzésére kell összpontosítania. Ez utóbbi funkció ellátását a közeli hónapokban nem fenyegeti veszély, mert az energiahordozók és a nyersanyagok árának drámai esése nyomán enyhült az inflációs nyomás, a drágulás éves rátája 1 százalék körül szintre süllyedt.
Lazaságra az intézmény vezetése ennek ellenére sem lát okot, mert – mint Stark a nyilatkozatában kifejtette – olyan deflációs veszély nem fenyeget, amelyet a pénzmennyiség jelentős növelésével kellene ellensúlyozni. A vállalati és a banki szféra – elértéktelenedő vagy kétessé váló – aktíváinak jegybanki felvásárlására először Japán szolgált látványos példával, még az előző évtizedforduló tájékán. Az azóta „quantitative easing” néven ismert eljárás keretében a Bank of Japan akkor nagy összegben vett át a kereskedelmi bankoktól – nagyrészt a befagyott miatt – behajthatatlanná vált követeléseket.
