"A bankok zsebében vannak, vagy nem értenek hozzá" – Stiglitz kritikája az amerikai bankszanálási programról

 A későbbi kontroll fenntartását azok a kiegészítő kötelezvények (warrant) teszik lehetővé, amelyeket a megmentett pénzintézetek adtak át az amerikai szövetségi kormánynak a kapott források ellenében.

Az – eredetileg 700 milliárd dolláros összegben, TARP-néven tavaly ősszel meghirdetett – mentőakciók során az amerikai kormányt a közvélemény rákényszerítette, hogy az adófizetők terhére folyósított pénzek ellenében elsőbbségi részvényeket követeljen meg. Ezen értékpapírok birtokosai előnyben részesülnek bárminemű osztalékfizetés esetén, szavazati jogot azonban nem kínálnak.

A kongresszus azonban ezek kikötését is elégtelennek tartotta, ezért elrendelte a bankoknak kiegészítő kötelezvények átadását, amelyek további jogosultságokat biztosítanak a szövetségi állam számára. Ezek a – pótlólagos – jogosultságok mindenekelőtt arra irányulnak, hogy a megmentett bank későbbi üzleti sikerei esetén a befektető – az adott esetben a kormány – további, anyagi előnyökhöz is juthasson az adófizetők javára. Ilyen előny lehet, hogy későbbi részvénykibocsátás esetén az állam kedvezményes áron juthasson ilyen papírokhoz. A pánik és a rászorultság tavalyi tetőpontján a bankok nem sokat törődtek az ilyen megszorításokkal, utóbb azonban fölöttébb kényelmetlennek érzik őket, ezért szeretnék elérni, hogy a kibocsátott elsőbbségi részvények visszavásárlásával egyidejűleg a kiegészítő kötelezvényeket is be lehessen vonni. Ehhez azonban a kormány nem akar hozzájárulni, mert legalább valamit fel akar mutatni azon vádak ellenében, hogy a nyomorgatott adófizetők pénzéből nyakló nélkül – és puha feltételek mellett – szervez tömeges mentőakciókat.

A támogatásokról – és főleg emezek eredményességéről – utóbb egyébként lesújtó véleményt fogalmazott meg Joseph Stiglitz. A 2001-es közgazdasági Nobel-díjjal kitüntetett szakember rámutatott, hogy a szanálási programok valójában csak a Wall Street intézményeinek javát szolgálják, nem pedig egy életképes pénzügyi rendszer kialakítását. Az eddigi akciók hatóelemei részben elégtelenek, bizonyos ingrediensek pedig még hiányoznak. Akik pedig összeállították a programokat azok „vagy a bankok zsebében vannak, vagy nem értenek a dolgukhoz” – állítja Stiglitz. A szakember a Columbia Egyetem közgazdaságtan professzori pulpitusáról is „abszolút zűrzavarnak” minősítette az amerikai bankrendszer talpra állításának eddigi folyamatát. Az eljárás nem a rendszer rendbetételére, hanem a részvényesek szanálására irányul, akiket pedig bukni kellett volna hagyni – mondta Stiglitz.