Nem mozdul a kőolaj
Árupiac. A kőolajjal ezen a héten is várhatóan a 48 és 52 dollár közötti sávban kereskednek majd – állítja a Bloomberg hírügynökség által megkérdezett szakemberek többsége. A múlt hét végén az elemzők több mint fele számított az árak stagnálására a fekete arany piacán, harmaduk várt emelkedést, az esésre fogadók aránya alig több mint 10 százalék volt.
Az előző héten 48,84 és 52,15 dollár között ingadozott a kőolaj hordónkénti ára, miután az Egyesült Államok bejelentette, nyersolajkészletei az 1990 óta látott legmagasabb szintre, 366,7 millió hordóra emelkedtek. Csütörtökön azonban kisebb emelkedést hoztak az Amerikából és Kínából, vagyis a világ két legnagyobb energiafelhasználó országából érkező kedvező hírek, amelyek alapján arra lehetett következtetni, a gazdasági hanyatlás üteme lassulni kezdett.
Az Egyesült Államok munkaügyi minisztériuma az április 11-ével végződött héten 53 ezerrel kevesebb frissen regisztrált munkanélküliről számolt be, mint egy héttel korábban, a 610 ezres adat január óta a legalacsonyabb volt. A kínai ipari termelés pedig éves szinten 8,3 százalékkal bővült márciusban, ez kiváló eredmény a megelőző két hónaphoz képest, amikor csak 3,8 százalékos volt a növekedés. Komolyabb áremelkedést ennek ellenére sem várnak még a szakemberek. „Azt gondolom, 50 dollár körül maradnak az árak, mivel a kevésbé rossz kilátások árfelhajtó hatását ellensúlyozzák az óriási felhalmozott készletek” – mondja Andy Lipow, a Lipow Oil Associates elnöke. VG

