Pénz- és tőkepiac

Min buktak ekkorát a hazai pénzügyi szolgáltató cégek?

Bő 3,5 milliárd forintos mínusszal zárták az első negyedévet a hazai pénzügyi vállalkozások, holott egy évvel korábban még 10,6 milliárdos adózott profitot produkáltak – derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) előzetes adatokon alapuló összesítéséből.

A veszteség ugyanakkor a múlt év utolsó szakaszában történtek tükrében nem meglepő: októbertől decemberig ugyanis már több mint 11 milliárdos veszteséget realizáltak a pénzügyi szolgáltató cégek, így az egész évben elért profit is 27 milliárd forintra olvadt.

A szektor adózás előtti eredménye ugyanakkor még éppen a pozitív tartományban mozgott: a PSZÁF összesítése szerint 470 milliós bruttó nyereséget sikerült produkálni.)

Az összesített eredménykimutatást látva egyértelműen a megnövekedett céltartalékolási kényszer okolható a negatív első negyedéves eredményért.

A céltartalékok és a hitelezési veszteségek mennyisége ugyanis több mint háromszorosára – 7,86-ról 25,31 milliárdra – duzzadt a bázisidőszakihoz képest, és ez az évi néhány tízmilliárdos eredményt produkáló szektor szempontjából meghatározónak bizonyult.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Pénzügyi Szervezetek Állami felügyelete pénzügyi szolgáltató PSZÁF adózás előtti eredmény cég pénzügyi vállalkozás veszteség
Kapcsolódó cikkek