"Ne kapjanak bónuszt, csak mert bejárnak a munkahelyükre" – Intés a Morgan Stanley-nek
Az érdekképviselet a bércsökkentést mellett arra szólította fel a Morgan Stanley-t, hogy a bónuszukat a hosszú távú értékteremtés figyelembevételével állapítsák meg és kapjon prémium az alkalmazott "csak azért, mert bejár a munkahelyére" – írja a Reuters a The Wall Street Journal információi nyomán. A szervezet nemzetközi elnöke a levélben úgy fogalmaz: a felsővezetők teljesítménye és javadalmazása közötti kapcsolat meggyengült.
A lap szerint az AFSCME munkavállalói nyugdíjalapjai több mint 1 trillió dollár összegben tartalmaznak eszközöket és a Morgan Stanley forgalomban lévő részvényeinek mintegy 3 százalékát képviselik.
A múlt hónapban a Morgan Stanley bizonyos felsővezetőinek alapfizetését 800 ezer dollárra (160 millió forint) emelte, ám jelezte, hogy az összjavadalmazás összegét nem tervezi növelni. Emellett – tette hozzá a bankholding – az öt, fizetésemelésben részesülő menedzser között nem szerepel a cég pénzügyi igazgatója, John Mack.
A pénzintézet korrábban több riválisához hasonlóan állami segélyben részesült, amelyet azonban - részben az ezzel járó bérezési korlátozások miatt - június elején más nagybankokkal együtt visszafizetett.


