BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szárnyakat kapott a BUX

Tőkepiacok. Bár napközben gyengélkedett tegnap a BUX, a pesti parkett irányadó indexe az átlagosnál valamivel magasabb, 22,7 milliárd forintos forgalomban végül csekély pluszban,

19 389,94 ponton zárt augusztus utolsó napján. Ez pedig azt jelenti, hogy az év nyolcadik hónapjának végére az irányadó index az év eleje óta már több mint 7000 pontot szedett magára.

A nagyobb papírok árfolyama vegyesen alakult tegnap. Az Egis, a Mol és az OTP emelkedett, az FHB stagnált, a Richter és a Magyar Telekom esett. A nap győztese a Mol lett, amely csaknem 2,5 százalékot szedett magára, a vesztese pedig a Richter, amely 2,4 százalékot süllyedt. Nyolc hónapos távon vizsgálva azonban a részvénypiac minden komolyabb szereplője szép nyereséget hozott. Az év eddig eltelt időszakának győztese az Egis volt, amelynek az árfolyama a duplájára, 19 910 forintra emelkedett. Érdekesség, hogy a legszerényebb, 34 százalék körüli hozamot éppen a szektortárs Richter érte el.

A világ tőzsdéi között is kiemelkedőnek számít a BUX eredménye: a Bloomberg összesítése szerint dollárban számolva is csaknem 59 százalékos emelkedésével a pesti tőzsdéé lett a tizedik legjobban teljesítő mutató az idén. A toplistát egyébként a limai index vezeti, amely bőven megduplázódott az év eleje óta. A perui tőzsdén főleg bányászati részvények szerepelnek, ezek árfolyama az elmúlt hónapok színesfémralijával együtt emelkedett. A toplista többi szereplője is feltörekvő piaci index, jellemzően a válság kapcsán nagyot zuhanó mutatók, például az orosz vagy a brazil index, emelkedtek nagymértékben.

„Túlzott bizakodás uralkodik idehaza és világszerte is a tőzsdéken, Magyarországon ehhez még hozzájárult, hogy lekerült a napirendről az államcsőd és a forint összeomlásának veszélye” – jellemzi a helyzetet Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője. „Megállt a gazdaság mélyrepülése, ezért jött az emelkedés, amelyhez a központi bankok és a kormányzatok is hozzájárultak a különféle likviditásélénkítő és mentőcsomagokkal” – teszi ehhez hozzá Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline vezető elemzője.

Ahhoz azonban, hogy az emelkedés tartós maradjon, a privát fogyasztókat is talpra kellene állítani, az állami lehetőségek ugyanis korlátozottak – figyelmeztetnek szakértők. A munkanélküliségi és az ingatlanpiaci mutatók viszont nem javulnak, és ez aggodalomra adhat okot. Herczenik szerint emiatt még az ősszel bekövetkezhet egy masszívabb korrekció a piacokon, és Sarkadi is arra számít, hogy még az idén tanúi lehetünk egy komolyabb eladási hullámnak, bár a Cashline szakértője szerint elképzelhető, hogy a következő mélypontot csak jövőre érik el a tőzsdék.

A hazai részvények közül a legérzékenyebben az OTP reagálhat a korrekcióra, a Raiffeisen szerint 4000 forint alá szinte biztosan leeshet az árfolyama, de akár a 3000 forintos lélektani határt is áttörheti lefelé. A Magyar Telekom árfolyamát is lefelé viheti a romló kockázatvállalási hajlandóság, az osztalékpapírként számon tartott távközlési részvény árfolyama ugyanis jellemzően az állampapírokéval mozog együtt, amelyek ilyenkor eshetnek. A gyógyszergyári részvények azonban továbbra is defenzívek maradhatnak. HB


Tartáson az FHB

Tartásra javították az FHB részvényének ajánlását az Erste elemzői. A lépést a várakozásoknál jobb első féléves eredményekkel indokolták, hozzátéve: a bank jó úton halad az idei éves profitcél teljesítése felé. A célár is emelkedett: a fair értéket már 1120 forintnál látja az Erste.






Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.