Megérkezett az őszi áresés
A hazai részvénypiacot a szakemberek szerint egyértelműen a nemzetközi trendek mozgatják. „Csökkenő forgalomban emelkedtek a nemzetközi piacok a nyáron, úgy tűnik, a kisebb és közepes befektetők nyomták fel az árakat. A vételi erő azonban az augusztussal véget is ért” – mondja Blahó Levente, a Raiffeisen Bank elemzője. A piacok esését a viszonylag kedvező makroadatok sem tudták megállítani. „Hiába lett a várakozásoknál kedvezőbb több amerikai gazdasági mutató, a bankok teljesítményével kapcsolatban felvetődtek kérdőjelek, többek között ezért továbbra is törékeny a hangulat” – magyarázza Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője. A hullámzó kockázatvállalási hajlandóság a forintot is kikezdte. A magyar fizetőeszköz árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben is csaknem két hónapos mélypontokat tesztelt tegnap. Az uniós közös deviza egységéért tegnap napközben volt, hogy 277 forintnál is többet kellett fizetni, az alpesi fizetőeszközt pedig 183 forint fölött is váltották.
Ez az árfolyam azonban a szakemberek szerint még nem különösebben drámai, és a várakozásoknak sem mond ellent. „Az év végi előrejelzésünk az euróra 275 forint, a 270 alatti szint az idén stabilan nem tartható fenn” – mondja Jobbágy. „A 275 forint körüli szinteken fog hullámzani az euró ára” – erősíti ezt meg Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. A Raiffeisen azt sem tartja kizártnak, hogy szeptemberben és októberben a 280–285-ös szint közé gyengül a hazai deviza, s majd a Mikulás-rali idején erősödik vissza a 270–275-ös szintre.
A forint árfolyamának alakulása a kamatpályát is befolyásolhatja. A CIB szerint a jelenlegi helyzetben az év végéig még legalább 50 bázispontot vághat a jegybank az alapkamatból. Ennél nagyobb enyhítésre akkor nyílhat mód, ha a globális környezet jobban támogatja a forint árfolyamát. A Raiffeisennél 100 bázispontos enyhítésre számítanak az idén, Suppan viszont csak 25 bázispontos kamatvágást vár. Bánfi Tamás, a monetáris tanács egyik tagja a napokban kijelentette ugyan, hogy az év végéig 200–300 bázispontos kamatcsökkentésre lenne szükség, és 275–285 forintos euró/forint árfolyamra – e kettő együttesének azonban Suppan szerint nincs realitása. HB


