Pénz- és tőkepiac

Profitrobbanás jöhet - Ijesztő számok

Újabb állami pénzecske a GMAC-nek? Tegnap esti híradások szerint az amerikai pénzügyminisztérium és a General Motors finanszírozásáért is felelős GMAC tárgyalásban állnak egy újabb tőkeinjekció tárgyában, aminek összege 2,8-5,6 milliárd dollár között lehet, bár a pontos mértéket egyik fél sem erősítette meg – írja a Cashline.

Ha sikerül megállapodni, az már a harmadik pénzpumpa lenne a GMAC részére, mely korábban szintén "elnyerte" a bankholding státuszt, így részesedhetett az állami tőkeinjekciókban, hasonlóan más nagybankokhoz, sőt ugyanúgy alávetette magát a stressz teszteknek, mely során közel 12 milliárdos tőkeemelést irányoztak elő nála, többségében viszont állami forrásból.

Csillapodik a tengerentúli gyorsjelentési szezon, de még mindig lehet iparági nagyszereplőkért izgulni. A mai amerikai piacnyitás előtt az olajipari óriás ConocoPhillips (várt EPS: 93 cent) és a Goodyear (várt EPS: 40 cent), zárás után pedig a technológiai szektorban érdekelt Symantec (várt EPS: 33 cent), illetve az Akamai Tech. (várt EPS: 34 cent) cégek negyedéves eredménye lát napvilágot.

Mindenesetre, ahogy haladunk előre a gyorsjelentési szezonban, azzal szembesülünk, hogy EPS eredmény szinten a cégek többsége túlteljesítette az elemzői várakozásokat, ami egyrészről nem meglepő, másrészről beindíthat egy olyan folyamatot, ami a konszenzusok és az eredménycélok megemelésére sarkallhatja az elemzési házakat (ezt amúgy folyamatosan nyomon követhetjük az állandó és sokszor irreálisnak tőnő célárfolyamokkal).

Ennek egyik bizonyítéka, hogy az idei évre még 3 százalékos profitcsökkenést várnak az elemzők az S&P500 cégektől, viszont jövőre már 26 százalékos lehet a profitrobbanás, ami 1988 óta a legmagasabb növekedés lehet, sőt 2011-ben már a 2006-os rekord profitokat is elérhetik a fent említett index vállalatainak összesített profittömege. Ezek azért elég ijesztő számok, még akkor s, ha tudjuk, hogy a növekedés dinamikája magasabb lehet ugyan, hisz eleve alacsony bázisról indulnak a dolgok, de messze nincs ilyen jó állapotban a reálgazdaság (hisz alaphangon működik csak a fogyasztás), nem is beszélve az árbevételekről, csak arról meg kevésbé adnak kimutatásokat.

 

tőke cashline S&P500 EPS profit GMAC Goodyear ConocoPhillips gyorsjelentés
Kapcsolódó cikkek