A trend megállíthatatlannak tűnik, így önmagában már ezért is érdemes megvizsgálni a mögöttes piaci folyamatokat, azonban ennél lényegesen fontosabbak az ebből levonható következtetések, és az ezek mentén felvázolható jövőkép – állapította meg Bratincsák Péter az Allianz Alapkezelő elemzője.
Kik és miért vásárolnak aranyat?
Az arany piacának keresleti oldalán aktív szereplőket alapvetően két nagy csoportra bonthatjuk: kereskedelmi, és nem kereskedelmi, azaz befektetési célú felhasználókra. A mikroelektronikai, gyógyászati, nanotechnológiai, stb. alkalmazásokat a kereskedelmi, míg az alapvetően felhalmozási, tartalékolási céllal tevékenykedő érdeklődőket nem-kereskedelmi csoportokba sorolhatjuk. A kereskedelmi célú felhasználók közös jellemzője, hogy az általuk támasztott igények jellemzően az ipari termelési ciklusokhoz vagy technológiai ugrásokhoz köthető, míg a nem kereskedelmi célú vásárlókat elsősorban felhalmozás és/vagy spekuláció hajtja. (Itt jegybanki tartalék-menedzsmentről, illetve tőkealapok, nyersanyagalapok befektetési és spekulációs tevékenységéről beszélhetünk). Az elmúlt időszak érdemi változásait a második csoportba tartozó (ún. nem kereskedelmi) pozíciók jelentős átrendeződése okozta, így a további vizsgálódást ezen szál mentén folytatjuk – törekedve természetesen a magyarázatokban a teljes makrogazdasági környezetet érintő kereskedelmi célú kereslet hatásainak leírására is.
Az áremelkedés okai
A most megfigyelhető áremelkedés okait vizsgálva több mögöttes folyamatot azonosítottak az elemzők. Az egyik legszembetűnőbb a dollár főbb devizákhoz viszonyított gyengülése. Mivel az arany árfolyamát dollár/uncia mértékegységben adják meg, minden más körülmény változatlansága mellett a dollár gyengülése a nemesfém dollárban mért árának emelkedését eredményezi. Ezt a hatást kiszűrhetjük, ha az árfolyamot euróba konvertáljuk, de így is szembetűnő, hogy a nemesfém árfolyamának emelkedése 2005 óta gyakorlatilag töretlen trendet mutat. Szintén elgondolkodtató tény, hogy a „commitment of traders” riport alapján, mely a határidős kontraktusok mennyiségét mutatja hétről hétre, a nettó hosszú pozíció nagysága (arany határidős vételi kontraktusok száma csökkentve a határidős eladások számával) történelmi csúcsra ért október végére.
Az Allianz elemzőinek meglátása szerint az új csúcsok beállítása (és várható további megdöntése) kapcsolatban áll az elmúlt időszak általános jegybanki politikájával. A monetáris irányítók az egyes kormányokkal karöltve a recessziós hatások enyhítése érdekében nem csak az általános kamatszintet mérsékelték, de direkt módon pénzt pumpáltak a gazdaságba különböző pénzügyi eszközök felvásárlásával (például kötvények, értékpapírosított hitelkövetelések, eszközökkel fedezett követelések). A remélt cél – a válság miatt megtorpant hitelezési tevékenység újraindítása – a jelenleg rendelkezésre álló információik alapján csak részben teljesült. A gazdaságokba juttatott pénzmennyiség áthidaló jelleggel megszüntette a likviditási zavarokat, melyek korábban a pénzügyi közvetítőrendszerek leállásához vezettek 2008-ban, azonban a tényleges hitelezés a rendkívül alacsony gazdasági aktivitás (lásd termelés és beruházási tevékenység) és a jelentősen csökkent fogyasztás miatt csak alig élénkült.
A cikk folytatódik! Lapozzon!
A gazdaságokba öntött pénz utat keresett magának
A gazdaságokba öntött pénz a megugró megtakarítási ráták miatt bővülő lakossági forrásokkal együtt utat keresett magának. Ennek egyik jelét láttuk a globális kockázatvállalási kedv hirtelen és tartós emelkedésében, (ami április óta hajtja fel az árakat az áru- és értéktőzsdéken) és a feltörekvő, felzárkózó piacok kiugróan jó teljesítményében. Érdemes kiemelni tehát, hogy az említett rally nem a gazdasági fellendülés következménye, hanem elsősorban likviditásvezérelt folyamat: elég valószínűtlen feltételezés, hogy az S&P500 vállalatainak teljesítménye, illetve kilátásai csupán 20 százalékkal mérséklődtek 2008 májusa óta. Természetesen a kép nem vegytiszta, hiszen láthatunk már a kilábalásra utaló jeleket is, ám ezek mértéke messze elmarad a részvénypiacok emelkedési ütemétől.
Az árfelhajtó vásárlóerő az árupiacot is elérte, így természetesen emelkedett – az ipari fémekével együtt – a nemesfémek árfolyamának jegyzése is. A teljesség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy a kereskedelmi célú kereslet is közrejátszott ebben a folyamatban, azaz a vállalatok beszerzési és készletezési tevékenysége sem elhanyagolható hatású, de elmarad a spekulatív jellegű pozíciók nagyságától. Véleményünk szerint ez tehát a második motiváló faktor ami az arany árának emelkedése mögött áll.
A harmadik tényező, amit nem kerülhetünk ki az adott helyzetben, az Tekintve, hogy a világpiacon a központi beavatkozásoknak köszönhetően megnőtt a pénzmennyiség, megemelkedtek az inflációs várakozások is. Esetünkben közel 3000 milliárd dollárnyi direkt kormányzati beavatkozásról beszélhetünk, mely az aggregátumokat növelte, ám mivel a recessziós környezetben a kereslet is erőteljesen visszaesett, az inflációs nyomásnak még nem látjuk jeleit. A hirtelen bővülő pénzállomány hatásait jól ismerjük: hasonló folyamat játszódott le hazánkban 1945-46-ban, csak jóval intenzívebb mértékben, a milpengők és bilpengők korában. Bármennyire rémisztő, ugyanaz az analógia.
Pénzmennyiséget infláció generálása nélkül ekkora mértékben növelni nem lehet, a pénzromlás ütemének emelkedése időben ugyan elnyújtható folyamat, de a hatás nem eliminálódik csupán a kereslet visszaesésétől. A válság hatásainak tompítására a gazdaságba pumpált likviditás visszaszerzése („exit strategy”) meglátásunk szerint a következő évek legfontosabb jegybanki feladata lesz. Nehézsége nagyjából a szeles időben bemutatott kötéltáncos gyakorlatához hasonlítható, ahol egyensúlyozni kell az emelkedő infláció és a törékeny között, miközben az egész trendet elsöpörheti a kockázatvállalási hajlandóság hirtelen megváltozása. Az arany - mint infláció elleni védekezésül használt eszköz - iránt mutatott kereslet élénkülése, véleményünk szerint, a jegybanki lépések kockázatossága miatti óvatosság egyik jele lehet.
Maradhat a további emelkedés
A dollárral, mint fizetési ígérvénnyel szembeni bizalomvesztés, a korábban nem tapasztalt mértékű likviditásbővülés, az ennek nyomán élénkülő inflációs várakozások, illetve a jegybanki/kormányzati pénzpumpálás miatt felfújódni látszó eszközár-buborék tehát mind-mind hozzájárult az arany árának emelkedéséhez. Tekintve, hogy ezen folyamatok hatása elhúzódik, a trend tartós maradhat, változásra csak a gazdasági teljesítmény hirtelen változása esetén számíthatunk.
A lehetséges forgatókönyveket vizsgálva jelen pillanatban nagyobb esélyt adunk annak, hogy a szeles időben végrehajtott kötéltánc az infláció emelkedésének javára dől el, ami rövid távon tovább emelheti az arany világpiaci árát. Sajnos a nemesfémek esetében is elkerülhetetlenül szembe kell néznünk a globális válság során bekövetkezett paradigmaváltás legkínosabb következményével, azaz az olcsó hitelpénz korszakának végével, mely alapjában átrendezheti az eszközárak jelenlegi rendszerét. A jegybanki segítséggel fújt eszközár-buborék kipukkanása az arany jegyzésében is érdemi korrekciót okozhat, bár az is valószínű, hogy ebben az esetben a részvényekhez, kötvényekhez vagy egyéb nyersanyagokhoz képest az arany kevésbé veszít majd értékéből.
