Az Erste Group 903,4 millió eurós nettó nyereséget ért el 2009-ben, amely 5,1 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbit – hangzott el a hitelintézeti csoport mai sajtótájékoztatóján, Bécsben. Az eredményhez hozzájárult, hogy a működési bevétel 8,3 százalékkal, 7 578,8 millió euróra növekedett tavaly, miközben a működési költségeket sikerült további majdnem öt százalékkal mérsékelni. A nettó kamatbevétel 6,3 százalékkal növekedett, viszont a nettó jutalékbevétel 10 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Andreas Treichl vezérigazgató rámutatott: mind a hitel-, mind a betéti oldalon sikerült növekedést elérni, még ha nem is lehet drámai mértékekről beszélni. Az ügyfélhitel-állomány 2,3 százalékkal, 129,1 milliárd, az ügyfélbetéteké pedig 2,5 százalékkal, 115,7 milliárd euróra emelkedett. Ennek megfelelően a hitel/betét arány stabil szinten maradt, 115 százalék volt 2009-ben.

A vezérigazgató a tavalyi év meghatározó eseményének nevezte az utolsó negyedik negyedévben végrehajtott tőkeemelést, amelynek köszönhetően a csoport tőkehelyzete megszilárdult. (A Tier 1-es alaptőkeráta az előző évi 5,2-ről 8,3 százalékra javult 2009-ben.)

Andreas Treichl az idei, illetve a jövő év kilátásai kapcsán optimistán nyilatkozott, rámutatván arra, hogy a csoport számára fontos országokban 2010-ben már szerény növekedés várható. A kedvező változások eredményre gyakorolt várható hatásait ugyanakkor a vezérigazgató nem kívánta megbecsülni.

Egy, az RZB-nél történt fejlemények hatásait firtató újságírói kérdésre reagálva Treichl leszögezte: az Erste nem tervez akvizíciót, összeolvadást, sem átszervezést, hanem az üzletre kíván koncentrálni.

Ami pedig a magyarországi érdekeltséget illeti: az Erste Bank Hungary 57,9 millió eurós adózott eredményt ért el 2009-ben, amely 47,1 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. (Devizahatással korrigáltan 40,8 százalékos a visszaesés.) Az eredmény mérséklődéséhez hozzájárult, hogy a kockázati céltartalékok 73,5 millióról 170,8 millió euróra növekedtek 2009-ben, amely mögött a hazai deviza – főként az első és második negyedévben jelentkező – leértékelődése állt.