A budapesti békecsúcs előtt az amerikai és az orosz külügyminiszter találkozója is a magyar fővárosban lesz – már azt is lehet tudni, hogy mikor
Mielőtt Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök Budapesten találkoznának, az amerikai és orosz külügyminiszter, tehát Marco Rubio és Szergej Lavrov megbeszélésére is szükség van.

A budapesti békecsúcs előtt a külügyminiszterek is Budapesten találkoznak
Donald Trump csütörtökön, a Vlagyimir Putyinnal folytatott telefonbeszélgetése után azt nyilatkozta, hogy a két vezető megállapodott abban, hogy jövő héten találkozót tartanak magas szintű tanácsadóik. Marco Rubio amerikai külügyminiszter és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter találkozójáról a Fehér Ház egyik tisztviselője azonban elmondta, hogy egyelőre elhalasztották. Nem világos, hogy miért maradt el a találkozó a héten, bár az egyik forrás szerint Rubio és Lavrov elvárásai eltérnek Oroszország ukrajnai inváziójának lehetséges befejezését illetően.
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes szerint nem is volt megállapodás a két külügyminiszter találkozójáról, így halasztásról sem lehet beszélni.
A Financial Times viszont arról írt kedden, hogy még ha nem is ezen a héten, de október 30-án sor kerülhet Rubio és Lavrov találkozójára, méghozzá azt is Budapesten rendezhetik meg.
A magyar főváros tehát felkerült a diplomácia világtéréképére, és már a budapesti békecsúcsot előkészítő találkozót is itt rendezhetik meg. A Financial Times egy névtelen német tisztviselőre hivatkozott a Rubio–Lavrov-találkozó forrásaként, aki szerint a Trump–Putyin-találkozó előtt az amerikai elnök más európai vezetőkkel is tárgyalhat, ám még semmi sincs megerősítve.
A lehetséges budapesti békecsúcs bejelentését követően Orbán Viktor miniszterelnök is arról számolt be, hogy gőzerővel folyik a munka a remélhetőleg az orosz–ukrán háborút is lezáró találkozó előkészítésén.