BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kapu Tibor után újabb magyar utazhat a Nemzetközi Űrállomásra

Folytatódik a magyar űrprogram, hiszen az egész magyar gazdaság profitál belőle. Az Axiom Space következő küldetésén Cserényi Gyula vehet részt.

Kapu Tibor után Cserényi Gyulát is elküldi Magyarország a Nemzetközi Űrállomásra Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki azzal indokolta a döntést, hogy hazánk már az első misszióból is sokat profitált.

Karnok Csaba
Cserényi Gyula és Kapu Tibor / Fotó: Karnok Csaba / Délmagyarország

A tárcavezető a nap folyamán az előző küldetést is levezénylő Axiom Space vállalat vezetőjével is találkozik, hogy egyeztessen a magyar űrprogram folytatásáról, amely iránt a kormány teljes mértékben elkötelezett.

Ezért indul a Nemzetközi Űrállomásra Cserényi Gyula

Szijjártó Péter szerint a magyar űrkutatási és űripari programból az egész magyar gazdaság nagyon sokat profitál, majd felidézte, hogy az Axiom-küldetés hatvan olyan kísérletet végzett el a Nemzetközi Űrállomáson, amelyeket földi körülmények között nem lehet végrehajtani. 

Ebből huszonötöt Kapu Tibor végzett el, együttműködve magyarországi vállalatokkal, kutatóműhelyekkel, egyetemekkel, oktatási intézményekkel.

A tárcavezető szerint ezek feldolgozása még zajlik, de az eredményekből az egész gazdaság profitálni fog. Hangsúlyozta, hogy a kormányzat célja az űrkutatásban Magyarország által megszerzett regionális vezető pozíció megtartása, s ezért folytatják az űrprogramot, együttműködésben az Egyesült Államokkal, amit újabb fontos mérföldkőnek és területnek nevezett a magyar–amerikai együttműködés sikertörténetében.

Szijjártó Péter felidézte, hogy Kapu Tibor küldetése előtt Cserényi Gyula személyében Magyarország egy tartalékost is kiképzett, így ha már van egy kiképzett kutatóűrhajósunk, van egy jó amerikai partnerünk és a tudományos eredmények valamint a gazdasági haszon is látszik, akkor folytatni kell.

Erről fog tehát tárgyalni a tárcavezető az Axiom Space vezetőjével.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.