Két év után ismét nyereséges a Commerzbank
2008 óta most először mutat ki adózás előtti nyereséget a második legnagyobb német bank. Az év hátralévő részében a kilátások azonban még bizonytalanok. Mindezt Eric Strutz, a bank pénzügyi igazgatója jelentette ki Londonban, egy konferencia alkalmából. Hozzátette azonban, hogy az államilag támogatott konszern nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az egész 2010-es évre továbbra is veszteséges marad.
"Összességében az idei továbbra is nehéz év lesz, ezért 2010-re a jelenlegi időpontban még nem tudunk nyereséget ígérni" – fogalmazott Martin Blessing, az igazgatóság tagja a részvényesek előtt a Bloomberg jelentése szerint. Megerősítette viszont, hogy a cég legkésőbb 2011-ben nyereséges lesz.
Az elmúlt évben a Commerzbank 4,5 milliárd euró összegű adózás utáni veszteséget halmozott fel. A részvényesek a válsággal sújtott évre nem kapnak osztalékot.


