BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Továbbra is bízik a tőkevédett konstrukciókban a K&H Alapkezelő

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Ez az év továbbra is a tőke- és hozamvédett alapoké lehet – hangzott el a K&H Alapkezelő Zrt. tegnapi sajtótájékoztatóján, Budapesten. A társaság kedden bocsátotta ki a századik zárt végű származtatott alapját, a K&H háromszor fizető 8. elnevezésűt, amelynek lejegyzett névértéke több mint 14 milliárd forint volt.

Zobor Zsuzsanna vezérigazgató több tényezővel is magyarázta a tőke- és hozamvédett alapokkal kapcsolatos optimizmust. Egyrészt – mutatott rá – az ezen alapokba invesztáló ügyfeleknek lehetőségük nyílik arra, hogy befektetéseik kockázati szintjét mérsékeljék, miközben nem veszítik el a többlethozam lehetőségét sem. Másrészt az alapok jövője szempontjából az is biztató lehet, hogy – a fokozatosan mérséklődő betéti kamatok nyomán – a kamatkereső stratégiát kezdi felváltani a hozamkereső szemlélet a megtakarításokkal rendelkező ügyfeleknél.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a tartós befektetési számla (tbsz), amelyet a K&H az elsők között vezetett be a piacon, sikeresnek bizonyult. Január elseje óta mintegy ötezer ügyfél nyitott tbsz-t a K&H-nál, és a számlákon tartott állomány legnagyobb részét (több mint 13 milliárd forintot) befektetési alapokban helyezték el a tulajdonosok. BM

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.