Pénz- és tőkepiac

Éves mélypontról javult az euró - Kifelé a gödörből?

Kétnapi zuhanás után a vezető nyugat-európai értéktőzsdék pénteken visszafordultak az emelkedő pályára, miután Görögország végre hivatalosan kérte az EU és az IMF pénzügyi mentőövét.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,1 százalékos előrelépéssel kezdett, és előzetes adat szerint 0,69 százalékos napi emelkedéssel 1.091,35 ponton végzett. Ez 4,36 százalékkal jobb a tavaly év véginél, 69,07 százalékkal magasabb a 2009. március 9-i, történelmi mélypontnál, de elmarad az idei csúcstól, az egy hete, április 16-án napközben elért 1.115,03 ponttól, amely egyszersmind 2008. szeptember óta a legmagasabb volt. Tavaly 25,7 százalékkal javult, miután 2008-ban, története legrosszabb évében, 44,78 százalékot zuhant.

A piacokat átmenetileg megnyugtatta a görög kormány hivatalos segítségkérése, de a mérkőzésnek még nincs vége. Előzőleg, csütörtökön a tízéves görög kötvények hozamfelára a német Bundhoz képest még ismét új rekordra, 6,11 százalékpontra emelkedett, majd pénteken, a görög bejelentés után 4,94 százalékpontig esett, mielőtt estefelé visszaemelkedett 5,81 százalékpontra. A tízéves Bund piaci hozama pénteken későn 3,073 pont volt a csütörtöki késői 3,047 pont helyett.

Pénteken segítette a fő mutatókat a svéd Volvo és az Ericsson biztató eredménybeszámolója is, főleg az utóbbi oszlatta a Nokia eredményei okozta, előző napi aggodalmakat.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,01 százalékkal, az S&P-500-as 0,12 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,28 százalékkal volt a csütörtöki záró alatt.

LONDON, FRANKFURT, PÁRIZS, VARSÓ

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 58,32 pontos, 1,03 százalékos javulással 5.723,65 ponton zárt pénteken, 5,74 százalékkal magasabban a tavaly év végi értékénél. Tavaly 22,07 százalékot erősödött, tavalyelőtt 31,33 százalékot esett.

A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 90,81 ponttal, 1,47 százalékkal 6.259,53 pontra emelkedett, 5,07 százalékkal az év végi értéke fölött végzett. Tavaly 23,85 százalékot javult, tavalyelőtt 40,37 százalékot vesztett az értékéből.

Párizsban a CAC-40 26,65 ponttal, 0,68 százalékkal 3.951,30 pontra gyarapodott, ez 0,38 százalékkal jobb az év véginél. Tavaly 22,32 százalékkal emelkedett, tavalyelőtt 42,68 százalékot esett.

Varsóban a WIG20 1,25 százalékkal 2.514,63 pontra növekedett. A tavalyi évet 33,47 százalékkal erősebben zárta, mint 2008-at. 2008-ban 48,22 százalékkal gyengült.

A Mol ára pénteken 0,1 százalékkal 290,50 zlotyra csökkent.

A KŐOLAJPIAC IS FÖLFELÉ MOZDULT

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj péntek reggel 36 centtel olcsóbb, estefelé 92 centtel drágább volt a csütörtöki zárónál, hordónként (159 liter) 86,65 dollárnál tartott. Tavaly 78 százalékkal drágult. 2008 végén 51 százalékkal volt olcsóbb, mint az év elején, bár közben, 2008. július 11-én 147,50 dolláron elérte történelmi csúcsát.

A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 73 centet nyert, 84,43 dollár volt New Yorkban. Április 6-án új 18 havi csúcsot ért el 87,09 dolláron.

Az európai párlatkereskedelem számára irányadó gázolajjegyzés tonnánként 716,75 dollár volt Londonban, 11,25 dollárral drágább a csütörtöki zárónál.

Kétnapi áresés után az olaj ára pénteken is sokáig bizonytalan volt, majd az európai értékpiacok javulása megindította, utóbb a New York-i értéktőzsdék gyengesége fékezte a kőolaj drágulását.

AZ EURÓ EGYÉVES MÉLYPONTRÓL JAVULT

Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,3233 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,3364 dollárnál tartott, 0,0072 dollárral drágábban a csütörtöki későinél, 6,65 százalékkal alacsonyabban a múlt év végi értékénél.

A hivatalos görög segítségkérés előtt az euró 1,3202 dollárig süllyedt, ez egyéves mélypont volt, majd 1,3374 dollárig ugrott, miután Németország készségét nyilvánította részt venni a segítségnyújtásban. A nap végén kissé gyengébb volt az euró, mert a befektetők most már a hároméves, 45 milliárd euróra taksált EU-IMF mentőterv részleteit és menetrendjét várják, mielőtt tartósabb bizalmat szavaznának a közös valutának.

A másik oldalon a dollárt támogatták a pénteken megjelent adatok arról, hogy az Egyesült Államokban az új lakóingatlanok forgalma márciusban a leggyorsabban nőtt 1963. április óta, a tartós cikkek megrendelései - repülőgépek nélkül - pedig 2007. december óta a leggyorsabban szaporodtak. Ezekből az ottani föllendülés folyamatosságára és a Fed kamatemelésének közeledésére következtetnek a befektetők

Az euró tavaly november 25-én, 1,5145 dolláron, tizenöt havi csúcsra hágott a dollárral szemben.

Az euró eddigi abszolút rekordja az 1999-es bevezetése óta 1,6038 dollár volt, ezt 2008. július 15-én érte el. Az euró tavaly 2,39 százalékkal drágult a dollárhoz képest, miután 2008-ban 4,27 százalékkal romlott.

AZ ARANY ÁRA FÖLJEBB TÖRT

Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.152,55 dollár volt pénteken késő délután Londonban azonnali szállításra, drágább a csütörtök esti 1.140,45 dollárnál. Az arany a nap folyamán főleg a dollár/euró páros szélsőséges ingadozására reagált.

A múlt hét elején, április 12-én új négyhavi csúcsot ért el 1.168,70 dolláron.

Március 24-én még hatheti mélypontra esett az arany ára, 1.084,85 dollárra.

Az arany londoni azonnali ára tavaly 24,83 százalékkal, előzőleg, 2008-ban 5,40 százalékkal emelkedett.

Az arany ára utoljára tavaly, december 3-án döntött történelmi rekordot, unciánként 1.226,10 dollárral. Addig több mint két héten át majdnem minden nap új magaslatra ért, de a rekordsorozatot megállította a dollár térnyerése.

MTI Eco-->

arany részvényárfolyamok euró árfolyam tőzsdei árfolyamok
Kapcsolódó cikkek