Továbbra is 263 forint alatt az euró
Reggel 7 óra után 262,95 forintot ért egy euró, árnyalatnyival többet a csütörtök esti 262,84 forintnál.
A forint az országgyűlési választás első fordulója után erősödni kezdett, áttörte a 265-275 forint/eurós sávot, amelyben tavaly augusztus óta tartózkodott.
Londoni feltörekvő piaci elemzők már korábban is forinterősödést jósoltak a választások utáni időszakra: a vasárnapi szavazást követően megjelent újabb elemzések szerint pedig amikor az ország túljut a választás második fordulóján is, akkor a forint "még vonzóbbá válhat" a befektetők számára. Feltéve, hogy az új kormány nem keveredik konfliktusba a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval az államháztartási hiánycél ügyében.
A forint némileg gyengült a dollárral, a svájci frankkal és a japán jennel szemben is. Egy dollár 194,14 forintot ért pénteken reggel, a csütörtök esti 193,85 dollár után. Egy svájci frank 183,55 forintot ért kora reggel, szemben az előző esti 183,25 forinttal, míg száz japán jen 209,55 forintba került reggel 7 óra körül, a csütörtök esti 207,77 forint után.


