A tegnapi kéthetes csúcsánál is erősebben indított ma a forint
A pozitív változásokhoz nagyban hozzájárult, hogy Kína csütörtökön hivatalosan cáfolta azt az értesülést, miszerint az euróban denominált befektetéseinek és tartalékainak felülvizsgálatára készülne. Ennek hatására pedig fellélegeztek a piacok.
A hazai fizetőeszköz egészen a 274-es szintek közelébe süllyedt ma reggel a bankközi piacon az euróval szemben. Tegnap késő délután még 276,20 forintot kértek az uniós devizáért a piacon, a ma reggeli szint kéthetes csúcsnak felel meg. A dollár ma reggel 221,50 forinton forgott a bankközi devizapiacon, szemben a tegnap esti 225,11 forinttal. A svájci frank árfolyama a forinttal szemben - amely sok, devizalalpú hiteladós számára fontos - a tegnap esti 194 forintról ma reggelre 192,5 forintra süllyedt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 177,33 pontos emelkedéssel, 22.156,07 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest ez 0,81 százalékos erősödés. A nyitás után azonban nyomban esni kezdett az index, szűk fél óra elteltével már 0,29 százalékos mínuszban állt a BUX. A négy nagy részvény közül csak az OTP volt drágább, mint csütörtökön, a Mol, a Magyar Telekom és a Richter árfolyama lefelé indult.
Index-emelkedéssel nyitottak pénteken a főbb európai tőzsdék is. A kereskedés első percében a londoni FTSE-100 index 0,46 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,50 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,69 százalékos nyereségben állt.
Egy nap alatt, csütörtökön 7 forintot esett a dollár az euróval szemben. Az euró erősödésével párhuzamosan a feltörekvő piaci és a térségbeli devizák is erősödtek, kivéve a cseh koronát, amelyet a hétvégi választások eredményének bizonytalanságai terhelnek meg. A befektetői hangulat javulásával párhuzamosan a piacon további mérsékelt erősödést várnak a hét hátra lévő részében.


