Pénz- és tőkepiac

Egyre többen lízingelnek autót

Mérséklődött a lízingpiac visszaesése 2010 első negyedévében az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest, a csökkenés mértéke 43 százalék, a finanszírozott összeg értéke pedig 70 milliárd forint volt. Javuló tendencia figyelhető meg, hiszen a tavalyi év utolsó hónapjaiban még 57 százalékos volt a piac zsugorodása olvasható a Lízingszövetség közleményében.

A fordulat ugyanakkor még várat magára, a szervezet év végénél korábban nem számít élénkülésre. „A gépjárművek finanszírozásában nőtt a lízing piac részesedése; a kihelyezések csökkenése az országos átlag alatt van, míg az ingatlan finanszírozás a tavalyi egész éves 69 százalék helyett idén csak 59 százalékot esett vissza.” – hangsúlyozta Hordós Zoltán, a Lízingszövetség elnöke.

A makrogazdaság gyenge helyzete és a még mindig negatív jövedelmi kilátások nem kedveznek a lakossági keresletnek. Míg 2009 első negyedévében arányuk 33,7 százalék volt, addig 2010 első negyedévében már csak 20 százalék. „A kis- és középvállalkozások részesedése, az exportorientált vállalatok keresletének köszönhetően ugyan emelkedett, de a kkv-k finanszírozásának könnyítése érdekében mindeddig csak kis lépések történtek.

A gépjármű finanszírozásban nőtt a lízingcégek súlya; az új kihelyezéseknél 42,7 százalékos csökkenés történt, szemben az országos 55 százalékos visszaeséssel. A kihelyezések értéke 38,5 milliárd forint volt, amely 38,6 százalékkal marad el az előző időszaktól, ugyanakkor a retail esetében alacsonyabb volt a visszaesés szerződésszám tekintetében, mint a flottánál, előbbinél 33, utóbbinál 36 százalék.          

     
                                                                                             
2010 első negyedévében a lakásfinanszírozás értéke 2,46 milliárd forint, az ingatlanfinanszírozásé pedig 4,9 milliárd forint.; az előző év azonos időszakához viszonyítva ez 50, illetve 59 százalékos visszaesést jelent. A szerződések számában a csökkenés előbbinél 25, míg utóbbinál 59 százalékos volt a csökkenés.                                                                                                  

A gépek és berendezések finanszírozásában 2010 első negyedévében a kihelyezések 13,1 milliárd forintot tettek ki, ez a teljesítmény 48,5 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. A legnagyobb visszaesés a mezőgazdasági gépek piacán volt tapasztalható, ahol a kihelyezés több mint 60 százalékkal csökkent. A legkevésbé érintett szegmens az építőipari gépek és berendezéseké volt, ahol a visszaesés mértéke csupán 33 százalékot tett ki.

Lízingszövetség gépjármű export autófinanszírozás kkv lízing kihelyezés építőipar
Kapcsolódó cikkek