BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A válság ellenére túlteljesítette féléves terveita Fundamenta

Előtakarékosság. Míg 2009 első felében 65 ezer szerződést kötött a Fundamenta-Lakáskassza Zrt., addig 2010 júniusának végéig a terveket 20 százalékkal meghaladó menynyiségű 68 ezer új szerződés született – közölte lapunkkal a lakás-takarékpénztár. Az új üzletek szerződéses összegben 137 milliárd forintot tettek ki, ez 12,4 százalékkal haladja meg a terveket. Ezzel tarthatónak tűnik az idei 290 milliárdos éves terv is. A társaság a különadó bevezetése ellenére is pozitív eredményt vár 2010-re.

Az első fél évben mintegy 5,6 milliárd forint értékben folyósítottak normál lakáskölcsönöket és lakáscélú áthidaló hiteleket, ez 13 százalékkal haladja meg a 2009 első hathavi értéket.

A Fundamenta az idén az áthidaló hitelek kamatlábait két ízben is mérsékelte, a 3,9 százalékos kamatlábú (normál) lakáshitel pedig továbbra is piacvezető a forinthitelek között. „Célunk, hogy a jövőben minél többen vegyék igénybe a lakás-előtakarékossági konstrukció megtakarítási oldala mellett a kedvező hitellehetőségeket is. Ennek érdekében csökkentettük az idén áthidaló hiteleink kamatlábát” – nyilatkozta Gergely Károly, a társaság elnök-vezérigazgatója. VG


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.