BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csekély a tér a Magyar Telekom előtt – az osztalék lehet a távközlési részvény vonzereje

Csökkentette a hazai távközlési vállalat részvényeinek célárát az ODD BHF. A Magyar Telekom részvényeitől nem várnak nagy ralit az elemzők, a cég osztalékjavaslata azonban idén is vonzóvá teheti a papírt.

Miután az OTP árfolyamkilátásait több elemzőház is átértékelte az év elején, megérkezett az idei első célármódosítás a Magyar Telekom részvényeire is. A legkisebb hazai blue chip papírra a nagybankkal ellentétben visszafogott várakozás érkezett csütörtök reggel.

Magyar Telekom, osztalék
Az osztalék miatt lehet vonzó a Magyar Telekom / Fotó: Tobias Tropper / Shutterstock

Az ODDO BHF friss elemzésében hatvan forinttal 2090 forintra csökkentette a távközlési társaság részvényeinek célárát. Az új prognózis alapján alig több mint 3 százalékos tartalék maradhatott még az árfolyam-emelkedés előtt. A csekély hozamlehetőség miatt a befektetési szolgáltató vételről tartásra rontotta ajánlását.

A Refinitiv adatbázisában szereplő célárak átlaga 1965 forint, 3 százalékkal alacsonyabb a jelenlegi szintnél. A társaság részvényeit követő hét bankház közül 

  • három vételt, 
  • négy pedig tartást javasol. 
  • Eladás nem szerepel az ajánlások között.

Bár mindezek alapján a részvény felértékelődéséből származó potenciális nyereség limitált is, az osztalék miatt továbbra is vonzó lehet a telekommunikációs papír.

Az osztalék lehet a Magyar Telekom vonzereje

A hagyományosan a nagyvonalúbb osztalékfizetők közé tartozó Magyar Telekomtól 147 forintos részvényenkénti kifizetést vár az ODDO BHF, ez jelenlegi árfolyamon 7,3 százalékos osztalékhozamot jelent.

Az elemzői konszenzus ennél némileg óvatosabb, 139 forintos kifizetést valószínűsít, ebből 6,9 százalékos osztalékhozam adódik.

MTELEKOM részvény
Árfolyam: 1 988 HUF -37 / -1,86 %
Forgalom: 780 039 164 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

A Magyar Telekom február 25-én teszi közé negyedik negyedéves és egész éves eredményszámait tartalmazó jelentését. Az osztalékról is döntő éves rendes közgyűlését pedig április 8-án tartja a társaság.

A blue chip részvény árfolyama 1,4 százalékot esett a csütörtöki tőzsdei kereskedés első másfél órájában, idén azonban még ezzel együtt is 11 százalékot emelkedett már a kurzus. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.