BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Szegedi BYD-gyár: óriási félreértés történt a termeléssel kapcsolatban egyetlen szó miatt – ez van a háttérben

Botka László, Szeged polgármestere múlt héten jelentette be, hogy elindult a próbagyártás a BYD-gyárban. Információnk szerint azonban továbbra sincs valós termelés az üzemben, valójában egy félreértés történt, ugyanis nem próbagyártás, hanem gyártáspróba zajlik, ami a gépek tesztelését és üzembe helyezését takarja. Ettől függetlenül a második negyedévben a szegedi BYD-gyárban így is elindulhat a termelés, onnantól kedve a Dolphin Surf modellek sorozatgyártására állhat rá az üzem. Közben a török sajtó arról ír, hogy a kínaiak lemondtak a manisai gyár megépítéséről, így a szegedi lehet az egyetlen európai üzeme a BYD-nak.

Annak ellenére, hogy múlt héten Botka László, Szeged polgármestere bejelentette, valójában továbbra sem indult be a próbagyártás a BYD-gyárban – tudta meg a Világgazdaság több forrásból. Ahogy beszámoltunk róla, a városvezető múlt csütörtökön beszélt a kínaiak beruházásáról egy eseményen, ahol azt állította, hogy januárban már elindult az üzemben a próbagyártás. Emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a szegedi BYD-gyár már 960 munkavállalót alkalmaz.

szegedi BYD-gyár
Szegedi BYD-gyár: óriási félreértés történt, továbbra sem indult el a termelés / Fotó: Joó István / Facebook

Szegedi BYD-gyár: óriási félreértés történt, továbbra sem indult el a termelés

Botka László bejelentését követően a Világgazdaság megkereste a BYD-t, hogy erősítsék meg a hírt, azonban azt a választ kaptuk, hogy harmadik fél információját nem kommentálják. Ugyanakkor a figyelmünkbe ajánlották Stella Li, a BYD ügyvezető alelnöke novemberben elmondott szavait. A cégvezető a kínai Csengcsouban nyilatkozott a sajtónak, ahol a Bloomberg tudósítása szerint azt mondta: 

A gyártás előkészületei, beleértve a Dolphin Surf modellek előszériás példányainak összeszerelő soron történő gyártáspróbáit, 2026 első negyedévében kezdődnek meg a szegedi üzemben. 

Magyarul egy félreértés történhetett, ugyanis Stella Li sem beszélt a próbagyártás megindításáról, hanem csak gyártáspróbáról. A kettő közötti különbség, hogy míg a próbagyártás során már valós termelés, akár napi pár autó is legördülhet a gyártószalagokról, sőt, komplett gyártósorok működnek, addig a gyártáspróba során a gépek, berendezések tesztelése történik.

A Világgazdaságnak ez utóbbi tényét a gyár működését belülről ismerő forrás is megerősítette.

Ugyanakkor mindez nem jelenti azt, hogy a közeljövőben nem indulhat el a próbagyártás, illetve a sorozatgyártás, ahogy a BYD-vezető is jelezte novemberben, a cég tervei szerint a második negyedévben már sorozatban gyárthatnak.

Fokozatosan futtatják fel a gyártást

A kínai cég eredetileg 2025 végére vállalata a gyártás elindítását, október elején is ezt a nyilatkozta a vállalat kommunikációs vezetője. „Továbbra is az a tervünk, hogy az év végén elinduljon a gyártás, majd a felfutás után minél hamarabb kiszolgáljuk Európát” – ezt mondta lapunknak Erhardt Péter, a BYD Hungary PR-menedzsere, miután a Szegeder újságírója több képet is közölt a beruházás állásáról, amelyek alapján a szerző fenntartását jelezte a gyár felépülésével kapcsolatban. Erhardt Péter azonban hangsúlyozta, igyekeznek minél több komponenst maguknak gyártani, de ez nem jelenti azt, hogy mindent a nulláról kezdenek. A KD-üzemegységek alkatrész-logisztikai raktárak lesznek, ahol azoknak az alkomponenseknek az összeszerelése zajlik majd, amelyek aztán a végösszeszerelőben beépülnek az autóba.

A présüzem és a fényezőcsarnok csak egy későbbi fázisban csatlakoznak.

A présüzem nagyon speciális üzemegység, sokkal bonyolultabb és komplexebb, mint az összeszerelő csarnok megépítése, tehát időigényesebb is. Ezek alapján a leghamarabb az összeszerelő csarnok készülhetett el, ahol jelenleg is zajlik a gépek tesztelése.

Törölhették a törökországi gyár tervét a kínaiak

A szegedi BYD-gyár felépülésével kapcsolatban rengeteg félrevezető hír jelent meg az elmúlt hónapokban. Júliusban a Reuters névtelen forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a kínai autógyártó csak 2026-ban kezdené el a tömeggyártást, és a kapacitását a korábban tervezettnél lassabban pörgetné fel, és inkább a törökországi gyárra helyezne nagyobb hangsúlyt. 

A cég azonnal cáfolta a hírügyügynökség állításait. Joó István, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója, kormánybiztos pedig a Facebook-bejegyzésében több képpel szemléltette, hogy miért képtelenségek ezek az állítások. Míg a török beruházás esetében jóformán el se indultak a munkálatok, addig Magyarországon az építkezés a végéhez közeledik. Ráadásul ellentmond a magyarországi termelés visszafogásának az is, hogy a BYD időközben bejelentette: a vállalat európai központja Magyarországon lesz

Azóta Törökországban nem történt érdemi előrelépés, sőt, a legfrissebb török sajtóhírek szerint a kínaiak törölték a beruházást.

„A politikai hatóságok és a tisztségviselők azt mondják, hogy a BYD beruházásra sor kerül. Megbízható forrásokból és háttérjelentésekből származó információk alapján azonban azt mondjuk, hogy ez a beruházás nem fog megvalósulni” – nyilatkozta február 4-én Ali Suat Ertosun, a Manisai Kulturális és Természeti Örökség és Környezetvédelmi Egyesület elnöke. Eredetileg 2026-ban kellett volna átadni a manisai gyárat, amelyet egymilliárd euróból terveztek felépíteni a kínaiak, de az egyesület elnöke szerint „még egyetlen szöget sem vertek be a területen”. Azaz egyelőre biztosan a szegedi lesz az egyetlen európai üzeme a BYD-nak, igaz, sajtóhírek szerint a cég Spanyolországban építene még egy gyárat. A kínai vállalat nem véletlenül akar az EU-n belülre kerülni, ugyanis ezzel mentesül a vámfizetési kötelezettség alól.

Minden idők legnagyobb magyar beruházása valósul meg Szegeden

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még 2023 decemberében jelentette be, hogy első európai gyárát Szegeden építi fel a BYD. A cég igazgatósága a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel 224 tárgyalási fordulót követően döntött hazánk mellett. A több ezer új munkahelyet létrehozó kínai óriás az akkumulátorgyártás és a vegyipari tevékenységek kivételével a teljes gyártási folyamatot itt valósítja meg. A beruházás költsége mintegy 4,5 milliárd dollár, amivel a valaha volt egyik legnagyobb ilyen fejlesztés Magyarországon. A kezdeti fázisban 150, később 300 ezer személygépjármű gördülhet le a gyártószalagokról.

Ajánlott videók

Továbbiak
Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.