Pénz- és tőkepiac

Vége szakadt az optimista hangulatnak a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsdén az előző heti optimizmust követően az elmúlt hét első napján korrekcióra került sor, majd újabb lendületet vett a börze, ám ezt követően a hét második felében negatívra váltott hangulat, és pénteken mintegy 1,5 százalékos csökkenéssel zárta a hetet a BUX.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 341,37 pontos, 1,49 százalékos csökkenéssel, 22.496,82 ponton zárt pénteken.

Az index a 2009. december végi 21.227,01 pontos értékénél jelenleg 1.269,81 ponttal, 5,98 százalékkal magasabban áll.

Az árfolyamok csökkenése majd emelkedése és a korrekciót követő visszarendeződése után a forgalom az előző héthez viszonyítva csak enyhén emelkedett. Piaci elemzők szerint kifulladt az optimizmus nemcsak a magyar, hanem a világ többi börzéjén is, amit profitrealizálás követett. Ez a véleményt az előző heti lanyha forgalommal azonos heti kereskedési volumen is alátámasztotta.

A magyar értékpapír-piacot a külföldi hatások mozgatták a héten, így szinte semmilyen hatással nem volt rá a magyar kormány és az IMF megbízottainak tárgyalása az elemzők véleménye szerint.

A BÉT forgalma 93,25 milliárd forintot ért el az elmúlt héten, míg az előző hét összforgalma 86,15 milliárd forint volt. Az összforgalomból az OTP részvények adásvétele 74,26 százalékot tett ki, a Mol 12,58 százalékkal, a Magyar Telekom 5,13 százalékkal, a Richter pedig 5,02 százalékkal részesedett.

A vezető részvények közül az OTP és a Richter gyengüléssel fejezte be a hetet, a többi blue chip árfolyama emelkedett az elmúlt héten.

Az OTP 0,19 százalékkal csökkent, 5.140 forinton fejezte be a hetet.

A Mol árfolyama 0,46 százalékkal 20.595 forintra nőtt.

A Magyar Telekom 0,44 százalékkal 688 forintra erősödött.

A Richter árfolyama 2,64 százalékkal 44.300 forintra csökkent.

Az Egis 1,75 százalékos nyereséggel, 20.400 forinton zárta a hetet.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 18,60 ponttal, 0,93 százalékkal 2.016,41 pontra nőtt.

OTP árfolyam részvényárfolyam BÉT
Kapcsolódó cikkek