Pénz- és tőkepiac

Mire vár a piac?

Az amerikai részvénypiac vezető indexei második napja száguldanak a biztató makrogazdasági adatok hatására.

Szerző: Tradenet Global

Az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók számában bekövetkezett meglepetésszerű csökkenés erős tőzsdenyitáshoz vezetett csütörtökön, és a nap folyamán a pozitív hangulat a jó használtlakás-piaci adat hatására csak még jobban felerősödött. Mindennek tetejében még az utolsó óra kereskedése is besegített, így az indexek napi csúcsukon zártak.

A Dow Jones +0.49%-kal 10320 pontra, az S&P500 index +0.95%-kal 1090 pontra, a NASDAQ pedig +1.07%-kal 2200 pontra erősödött. A New York-i forgalma valamivel egymilliárd alatt maradt, ami még mindig gyengének mondható.

A Burger King (BKC) gyorsétterem-láncot felvásárolta a New York-i 3G Capital befektetési társaság 4 milliárd dollárért, ami részvényenként 24 dollárnak felel meg. Ez az ár 46%-os felárat jelent a szerdai záróárhoz képest.

Ma minden szem az augusztusi munkaerő piaci adatokra szegeződik, ami szokás szerint pénteken jelenik meg. Ezután a Wall Street lenyugszik és felkészül a munka ünnepe miatti hosszú hétvégére. Emiatt a nap második felében még az eddigieknél is alacsonyabb forgalom várható.
 
S&P 500 (SPY)

A szerdai kitörés után a piac folytatta emelkedését. A tegnapi erős növekedést követően és a munkaerő piaci adatokra várva a nap első fele oldalazó kereskedésben telt, ahogy az várható is volt. Az utolsó óra emelkedése segítette a piacot napi csúcsán zárni.

Távolabbi szemszögből nézve a piacot az index egy kisebb oldalazó sávban még mindig irány nélkül kereskedik. A bölcs kereskedőnek jelen körülmények között okosan kell kezelnie a kockázatokat. Néha a legjobb védekezés a támadás… mostanában azonban a védekezés legegyszerűbb fegyvere az, ha simán a partvonalon várjuk, hogy a piac iránya kirajzolódjon.

Az index +0.91% mozgással zárt 1090 ponton.

NASDAQ (QQQQ)

Csütörtökön a NASDAQ vezette a piacot, ahogy egyik csúcsot a másik után állította fel a nap folyamán.

Az index a többi indexhez hasonlatosan jól kivehető tartományban, de világos irány nélkül lődörög, jelentős volatilitással.

Az index +1.07% mozgással zárt 2200 ponton.

Félvezetők ($SOX)

A chip-index csütörtökön második napja emelkedett, és közelebb került a 20 napos exponenciális mozgóátlaghoz. A kérdés, hogy ez csupán korrekció-e, akkor lesz igazán érdekes, amikor az index megközelíti a 330 pontot, és utána kirajzol egy olyan mélypontot, ami nem töri le az előző mélypont szintjét. Amíg mindez be nem következik, addig zuhanó trendről beszélünk.

A szektor +2.07% mozgással 323.32 ponton zárt.

Bankok ($BKX)

A bank-index folytatta erőteljes felfelé korrekcióját az EMA20 indikátor felé, és ki is tört fölé. A következő napok megmutatják, hogy ez a nagy ugrás egyszerű technikai korrekció, vagy egy új trend kezdete.

Az index +1.17% erősödéssel 45.78 ponton zárt.

Biotech ($BTK)

Az index tovább oldalazik az 1000 és 1120 pont által határolt tartományban. Amíg ebből a sávból ki nem lép, addig nehéz lenne állást foglalni a várható irány mellett. A hétfői zárás sem mutat kiutat a jelenlegi bizonytalanságból.

A szektor +1.69%-os mozgással 1112 ponton zárt.

Dow Jones Burger King Tradnet foglalkoztatás spy munkaerőpiac korrekció nasdaw
Kapcsolódó cikkek