Pénz- és tőkepiac

A "rekordok és meglepetések" hónapja a kötelező biztosítás piacon

A várt kétmilliót ugyan nem éri el a biztosítót váltók száma, mégis minden eddiginél több autós köt új szerződést a kötelezőre. Tavaly másfél millióan döntöttek így, idén ennél többen lesznek - mondják a szakemberek, akik ezt a jelentősen csökkenő díjakkal magyarázzák. A régi szerződést személyesen szerda délutánig lehetett felmondani, faxon pedig még éjfélig, az új biztosítást pedig december végéig kötelező megkötni.

A meglepetések és rekordok hónapja volt - így értékelte az idei kötelezőkampányt a kotelezo.hu portál vezetője. Lantos Lóránt az adatokból úgy látja: a tavalyi másfél milliónál idén valószínűleg többen kötötték újra kötelező gépjármű felelősségbiztosításukat, amelynek átlagdíja minden eddiginél alacsonyabb volt. Nagyon komoly rekord, egy lélektani határ áttörése az, hogy 20 ezer forintos éves díj alá csökkent a kötelező biztosítások átlagdíja. Ez azt jelenti, hogy 16-17 ezer volt az átlagdíj a tavalyi 24-25 ezer forintos átlagtarifa után – hangzott el az MR1 - Kossuth Rádióban.

Az autótulajdonosok átlagosan tízezer forintot spórolhattak. Akadt viszont olyan ügyfél is, aki mindössze 49 forintos megtakarításért váltott biztosítót - mondta egy másik közvetítő cég, a biztositas.hu ügyvezető igazgatója. Rácz István úgy látja: a biztosítók neve, ismertsége idén is kevésbé számított, mint az ár.

„Ha néhány száz forint csak az eltérés az egyes biztosítók ajánlatai között, akkor szívesebben választanak ismertebb, nevesebb biztosítót. Viszont ha ez a különbség eléri vagy meghaladja a 3 ezer forintot, akkor tulajdonképpen az ügyfelek inkább az ár alapján választanak.”

A Casco-váltással még többet lehetett spórolni. Az egyszerűbb adminisztrációnak köszönhetően ugyanis több biztosító kínált akciós ajánlatokat az autósoknak. A Casco korábbi 90 ezer forintos átlagdíja így a mostani kampányban 50 ezer forintra csökkent.

Az eddig feldolgozott adatok szerint az interneten biztosítást váltók között tízből hét férfi volt, a legtöbben pedig a fővárosban és Pesten kattintottak a kedvezőbb ajánlatra.

megtakarítés kötelező autósok biztosítás kgfb
Kapcsolódó cikkek