BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A különadók és a kockázatok miatt fordultak el a befektetők

Az idei év elején jóval alacsonyabb volt a Budapesti Értéktőzsde forgalma, mint egy évvel korábban. Elemzők elsősorban a fontosabb tőzsdecégeket érintő különadókkal magyarázzák a visszaesést, és szerintük könnyen tartóssá válhat a korábbiaknál kisebb aktivitás a pesti börzén.

Erőteljesen csökkent a Budapesti Értéktőzsde forgalma az utóbbi hónapokban, ez jelentős részben a külföldi befektetők elfordulásával magyarázható – derül ki a friss adatokból. Az előző év utolsó hónapjában a részvényforgalom 428 milliárdról 245 milliárd forintra, a teljes értékpapír-forgalom 448 milliárdról 263 milliárd forintra csökkent, ez több mint 40 százalékos visszaesés.

Az idei év első két hónapjában ugyan ennél nagyobb volt a forgalom, ám az jelentősen elmaradt a tavalyi év átlagához és az előző év azonos időszakának forgalmához képest is. Ez év januárban a 673 milliárd forintot kitevő részvényforgalom 19,2 százalékkal, a 770 milliárd forintos értékpapír-forgalom 15,7 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban.

A tőzsdei forgalom csökkenésének összetételéről a börze öszszesített adatainál valamivel többet árulnak el a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyele-ének a kereskedelmi bankok tőzsdei tevékenységéről szóló statisztikái. Azok szerint a bankok ez év januárban 22,8 százalékkal kevesebb, 239 milliárd forintnyi értékpapírt forgattak a börzén, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor saját számlás forgalmuk 2,4 százalékkal, 115 milliárd forintra nőtt, bizományosi forgalmuk viszont 37,1 százalékkal, 124 milliárd forinttal esett vissza. Tehát nem a bankok, hanem a megbízóik aktivitása csökkent.

A visszaesésben nagyobb szerepet játszottak a devizakülföldiek, mert az ő forgalmuk 40,3 százalékkal, 56 milliárd forintra, a devizabelföldieké viszont csak 34,2 százalékkal, 67 milliárd forintra mérséklődött. Ebből az derült ki, hogy a külföldiek nagyobb mértékben fordultak el a pesti tőzsdétől, mint a belföldiek.

Elsősorban a fontosabb tőzsdecégeket terhelő különadók és a növekvő bizonytalanságok miatt csökkent a külföldi befektetők érdeklődése a magyar részvények iránt – mondta lapunknak Blahó Levente, a Raiffeisen Bank részvényelemzője. Háda Bálint, a Quaestor vezető elemzője szerint ezt a folyamatot erősítette, hogy csak 4-5 részvénynek van akkora forgalma, hogy az nagy tételű kereskedést tegyen lehetővé. Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője szerint a külföldiek magyar piactól való elfordulásához hozzájárultak a politikai változásokból származó kockázatok is.

Blahó Levente lehetségesnek tartja a korábbi tőzsdei forgalom visszaállását, a jelenlegi szint tartóssá válását és a további forgalomcsökkenést is. Háda Bálint úgy véli, hogy különadók körüli bizonytalanság fennmaradása miatt továbbra is alacsony marad a tőzsdei forgalom. Gabler Gergely az év elején elértnél valamivel magasabb, ám a tavalyi átlagnál alacsonyabb forgalomra számít. Szerinte a különadók és a nyugdíjpénztári vagyon állami kezelésbe vétele tartósan csökkenti, a kormány a költségvetési hiány lefaragására irányuló elkötelezettsége növeli a magyar részvények iránti érdeklődést. A szakértő megemlítette, hogy a monetáris tanács új tagjainak kinevezése körüli bizonytalanság is csökkentette a befektetők bizalmát, a megfelelő jelöltek megválasztása viszont növelte azt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.