BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bevásároltak az olcsó vételre vágyó befektetők

Az amerikai részvénypiac a néhány napja tartó gyengélkedés után csütörtökön vissza tudott szerezni elvesztegetett erejéből.

Szerző: Tradenet Global

Úgy tűnik, az olcsó vételre vadászó befektetők ismét bevásároltak. A jó munkaerőpiaci adat is segítette az emelkedést, a Munkaügyi Minisztérium adatai szerint a március 12-én végződő héten az első alkalommal munkanélküli segélyért fordulók száma 385 ezer főre csökkent a megelőző heti 401 ezer fő után.

Ebből arra következtethetünk, hogy az április elején megjelenő márciusi hivatalos munkanélküliségi adat még a februárinál is erősebb lesz (februárban 192 ezer új álláshely keletkezett). A Philly Fed index azt mutatja, hogy az ipari termelés 1984 óta a legmagasabb szintre emelkedett.

A befektetők továbbra is reszketve követik a japán krízis eseményeit. Csütörtökön a japán katasztrófaelhárítási csoport 100 tonna vízzel locsolta le a fukusimai atomreaktort, hogy megfékezzék a teljes pusztulást. Jöttek jelentések alacsonyabb sugárzási szintről, de a helyzet továbbra is kritikus.

Pénteken nem jelennek meg jelentős gazdasági bejelentések, úgyhogy a piac iránya Líbiától és Japántól függ. A mai kereskedési nap opciólejárati dátum is lesz. A Nike (NKE) a csütörtöki zárás után jelentett, és -5%-nál is többet gyengült a vártnál alacsonyabb eredmények miatt. A Cost Plus (CPWM) -12%-ot esett ugyanezért, ráadásul az első negyedévre 6 millió dolláros veszteséget jeleztek előre.

S&P500 (SPY)

A makroadatok jó hatással voltak a tőzsdére. A Citigroup elemzői jó vételi lehetőségekről beszélnek a mostani veszteségek után. A csütörtöki éles emelkedés után délután az indexek kissé visszahúzódtak, de a vevők maradtak nyeregben. Az 50 napos mozgóátlag még mindig célként lebeg az indexek fölött 129.64 ponton, és a következő pár napban korrekciós tesztelési szintnek tekinthető.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.