Ha a magyar állam rendelkezik a B sorozatú részvénnyel, ami a kulcsfontosságú kérdésekben vétójogot biztosít, miért van szükség további tulajdonszerzésre? Ha mégis ilyen döntésre jut az állam, akkor miért vásárol dupla mennyiségű részvényt, hiszen szavazati jog a 21,2 százalék esetén sem lehet nagyobb, mint 10 százalék?
Ha üzleti és nem nemzetstratégia szempontok vezetik az államot, azaz a részvénypakettet a célár elérése esetén értékesíteni szeretné - azaz spekulál - hogyan lehet biztosítani, hogy az ne legyen piaczavaró?
Ha tartós állami tulajdonban marad a pakett, akkor az államháztartás szempontjából az értéknövekedés nem, csak a realizált pénzügyi bevétel számít. A 2010 év után a MOL nem fizetett osztalékot. Ha az állami vásárlás fedezete államadósság, akkor legalább akkora osztalékra lenne szükség, ami - az árfolyamkockázatok fedezése felett - minimum 6-8 százalékos hozamnak felelne meg. Ha ez ellentétbe kerülne a MOL fejlesztési stratégiájával, akkor a nagyvállalat biztonsága, vagy a folyó költségvetés egyensúlya lesz e a prioritás?
Azt mondja Fellegi miniszter úr, hogy a vásárlás nem növeli az államadósságot. Ez igaz, hiszen e miatt nem vettünk fel új hiteleket, de nem is fizetjük vissza a fennállókat, tehát ennyivel nagyobb lesz az államadóság ahhoz képest, mintha a tranzakciót nem hajtottuk volna végre. Az nem csökkentése nem azonos az eladósodottság növelésével?
Az 1,8 milliárd eurós vételár nagyobb, mint a közelmúltban sikerként elkönyvelt 1 milliárd eurós kibocsátás, amiért egyébként 6 százalékos kamatot fizetünk. Ha az IMF lehívott, de fel nem használt, és ezért a devizatartalékokat növelő hányada MOL részvények vásárlására felhasználható akkor a kibocsátás helyett is felhasználható lett volna - és akkor nem kell kamatterheket vállalnunk. Ha azonban a devizatartalék az ország biztonságos finanszírozásához kell - hiszen nincs IMF megállapodás, ami ezt jelentené - akkor nem óriási kockázat e helyett részvényeket vásárolni?
A kérdések persze költőiek. A tranzakcióból az államháztartásnak csak vesztesége van (a nem csökkenő adósság kamatterhével azonos mértékben). A mintegy 500 milliárd forintos devizatartalék felhasználás a nettó adósságpozíciót rontó hatása a nyugdíjpénztárak vagyonának konfiskálásából származó adósságcsökkenést jelentősen megkérdőjelezi, így tehát nehéz valószínűsíteni, hogy az eladósodottság és a költségvetési hiányszám az optimista feltételezések szerint alakul. Ez pedig akkor, amikor minden elemző az előirányzatok teljesülésének kockázatairól beszél, a legközvetlenebbül a magyar gazdaság finanszírozhatóságának a problémája.
