Pénz- és tőkepiac

Exportőrök figyelem, itt a kedvező előfinanszírozó hitel

2011 júniusától a Budapest Bank kis- és középvállalati ügyfélköre mellett nagyvállalatok számára is elérhetővé tette a Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) által refinanszírozott hitelkonstrukcióját, amely előnyös feltételek mellett biztosítja a cégek jövőbeni exportbevételének előfinanszírozását. A cég szerint jelenleg ez a hazai piacon elérhető legkedvezőbb kamatozású export-előfinanszírozási hitel.

A Budapest Bank tavaly júniustól elsőként tette ismét elérhetővé a kis- és középvállalatok (kkv-k) számára az Eximbank által refinanszírozott hitelkonstrukciót. Az eddigi együttműködés folytatásaként az újabb refinanszírozási hitelkeret-megállapodásnak köszönhetően idén júniustól bővült az igénybevevői kör és az igényelhető hitelösszeg is: mostantól nagyvállalatok (maximum 13,5 milliárd forint nettó éves árbevételig) is élhetnek az export-előfinanszírozási lehetőségével, és akár 5 millió eurót is igényelhetnek (a minimum összeg 100 ezer euró).

A hitel kamata a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által az adott időszakra közölt CIRR (Commercial Interest Reference Rate – Kereskedelmi Referencia Kamat) alapon kerül meghatározásra és fix a teljes futamidő alatt. (A jelenlegi EUR CIRR 3,08 százalék, az ügyfél által fizetendő kamat mértéke akár megegyezhet a mindenkori CIRR mértékével.) Az így kialakított kedvezményes kamat alacsonyabb, mint az egyéb forrásból nyújtott, hasonló célú hitelek kamata. Export-előfinanszírozásra nincs más államilag támogatott hitelkonstrukció a piacon.

A refinanszírozott forrású hitel további előnye, hogy nincs kamatkockázata: a kamatköltség a teljes futamidőre kalkulálható. Az ügyfeleknek nem kell tartaniuk az árfolyamkockázatoktól sem, hiszen a hitel és a finanszírozott exportbevétel devizaneme egyaránt az euró. Az Eximbankkal kötött megállapodás által biztosított hitelkeretet a Budapest Bank jelenlegi és jövőbeli vállalati ügyfelei is igényelhetik, segítségével a vállalatok exportszerződései értékének akár 50 százaléka is finanszírozható. A hitel minimális futamideje 24 hónap, maximális futamideje 36 hónap. A hitel törlesztése félévente, egyenlő részletekben történik. 

Eximbank exportőr előfinanszírozás kkv OECD Budapest Bank
Kapcsolódó cikkek