Hét hónapja nem bukott ekkorát a forint – Bernanke húzta vissza
A forint napközben a pszichológiai 270-es árfolyam felett is tartózkodott, azonban nem tesztelte a 271,2 körül meghúzódó 200 napos mozgóátlagot, amely továbbra is segítheti megakadályozni a további gyengülési hullámot.
A forint hét hónapja nem gyengült akkorát az euróval szemben (több mint 3 százalékot), mint az elmúlt 4 napban a Bloomberg beszámolója szerint.
A világ vezető tőzsdeindexei minimális emelkedést mutattak napközben, elsősorban a kínai gazdaságból érkező kedvező hírek miatt. A GDP a várakozásokat meghaladó mértékben növekedett a második negyedévben. A szentimentet javította a tegnap késő este nyilvánosságra hozott júniusi Fed jegyzőkönyv is, amelyből kiolvasható volt, hogy a jegybankárok nem zárkóznak el teljesen a további mennyiségi monetáris lazítástól, hogy segítsék a gazdaság kilábalását. A forint a mérsékelten javuló nemzetközi hangulatban a délelőtti 270-es szintről 269-ig erősödött az euró ellenében.
A tőzsdeindexek azután indultak jelentős erősödésnek, hogy Ben Bernanke, a Fed elnöke kijelentette, amennyiben szükséges újabb monetáris stimulust jelentenek be.
A Dow Jones ipari index 1,23 százalékot, 150 ponttal emelkedett 12 600 pontra. A technológiai részvények kompozit indexe a Nasdaq 1,47 százalékkal került feljebb, 2 822 pontra. A Standard & Poor’s 500 index 1,2 százalékos erősödést mutat, 1 330 pontra kapaszkodott.
Bernanke beszéde után a hazai deviza 267,5-ös szintre kapaszkodott vissza az euróval szemben. A svájci frankot azonban még kedvező euró/forint kurzus mellett is 230 forint körül jegyzik.


