Pénz- és tőkepiac

BÉT - Ma kicsit később kezdődhet a lefelé csorgás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,64 pontos emelkedéssel, 16.520,28 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,38 százalékkal erősödött. Az elemzők szerint egy darabig viheti a lendület a piacot.

Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint valószínűleg még pluszban kezd a de az Európai Központi Bank (EKB) délutáni ülése előtt megtorpanhat az emelkedés. A piac nem vár kamatcsökkentést, ám Jean-Claude Trichet, az EKB elnökének megszólalása kiábrándulást okozhat, így a nap második felében már lefelé csorgás várható.

Az elemző úgy véli, a Richterben még van lendület a sikeres gyógyszerkísérletről szóló szerdai bejelentés után. A Magyar Telekom és a Mol is még lépkedhet fölfelé délelőtt, az OTP-ben azonban nem vár nagy mozgást.

A BUX 883,05 pontos, 5,67 százalékos emelkedéssel, 16.457,64 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Legjobban a Richter drágult, amelynek kereskedését nap közben egy időre fel is kellett függeszteni a 10 százalékot meghaladó árfolyam emelkedés miatt.


 

EKB OTP Trichet kamadöntés BUX bét
Kapcsolódó cikkek