Pénz- és tőkepiac

Bíróság: Sorosnak tudnia kellett volna, hogy ez bennfentes kereskedelem

Az Emberi Jogok Európai Bírósága friss döntésében leszögezte: Sorosnak Györgynek tudnia kellett volna, hogy bennfentes kereskedést követ el, amikor két évtizeddel ezelőtt 3 millió dollárt nyert a Société Générale-on.

A Bíróság ítélete szerint Soros tisztában volt vele, hogy bennfentes kereskedést követ el, amikor 1988-ban úgy vásárolta fel és adta el ismét a Société Générale részvényeit, hogy tudta: a bankot vélhetően megpróbálja visszavásárolni a francia állam. A milliárdos befektető akkor mintegy 3 millió dollárt nyert az üzleten, azután ezt az összeget ki is fizette a francia államnak, miután 2002-ben egy francia bíróság elítélte emiatt.

Akkor a francia tőzsdefelügyelet nem találta bizonyítottnak a bennfentes kereskedés tényét, mivel ez idő tájt a tilalom csak az adott cég alkalmazottainak a belső információ felhasználásával való kereskedésére vonatkozott. 1990-ben módosították a jogszabályt, amely ezután harmadik félre is kiterjesztette a bennfentes kereskedés lehetőségét.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága a több mint két évtizeddel ezelőtti ügyben hozott döntést. Ebben leszögezte, hogy Soros statusának és tapasztalatának köszönhetően tisztában kellett, hogy legyen azzal, hogy bennfentes kereskedést folytat.

Ron Soffer, Soros Franciaországban működő ügyvédje a The New York Timesnak az ügyet kommentálva azt mondta, a Bíróság döntése elvileg azt jelenti, hogy ügyfelének jobban kellett volna ismernie a vonatkozó törvényt, mint a jogalkalmazóknak. Soros megtámadja a strasbourgi bíróság ítéletét, így végleges döntés legkésőbb az év végén vagy 2013 elején születhet.

bennfentes kereskedelem Soros György bíróság Francia ítélet Société Générale
Kapcsolódó cikkek